Az új 10-es főút fejlesztésének megvalósítása
1991-től napjainkig
(Forás:Duma Viktor, a PEMÁK műszaki igazgató-helyettese előadása, elhangzott a Piliscsabáért Egyesület szakmai fórumán. 2005. március 18-án)

Egy településeket elkerülő új nyomvonal létesítése már a 60-as évek különböző fejlesztési terveiben megjelent.
A PEMÁK Kht elődje - a Budapesti Közúti Igazgatóság - 1991-ben bízta meg (az akkori legjelentősebb tervező céget) az UVATERV-et a Solymár-Dorog elkerülő útszakasz tanulmánytervének az elkészítésével.

Innen számítjuk a kezdetet hivatalosan!

1991.
Pilisvörösvár és Piliscsaba településeket elkerülő nyomvonalának tanulmányterve elkészül Solymár külterület térségétől Dorogig (12,5 -
39,0 km sz.)

Két alapvető változat készült: déli és északi vonalvezetésű.

Környezetvédelmi szempontból csak az északi nyomvonal továbbtervezése volt elfogadható.


1993 - 1994 - 1995.
A Pilisvörösvár elkerülő út északi nyomvonal változatára, valamint a közben elkészült Óbudai temető - Solymári bekötőút (8,0-14,0 km sz.) négysávosításának tanulmánytervére a Környezetvédelmi Felügyelőség (az időközben megjelent 86/1993. évi Kormányrendelet alapján) részletes környezeti hatásvizsgálatok elkészítését írta elő. Az elkészült hatásvizsgálatokat 1994-ben terjesztették fel a tervezők (az újonnanalakult Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőségre) jóváhagyás céljából. A két szakasz részletes hatásvizsgálatát össze-vonva értékeli a Felügyelőség.

1997 - 1998.
A önkormányzati kezdeményezésére (Piliscsév) a település-elkerülő útszakasz módosításra került, a tanulmánytervvel részletes környezeti hatásvizsgálat is készült. A lakossági vélemények érvényesítésére a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség köz-meghallgatásokat tart, amelyek után tervkiegészítéseket rendel el. 1998 júniusában kiadásra kerül a környezetvédelmi engedély. Ezek után. Az UKIG jóváhagyja a tanulmányterveket, előírva azok egységes szerkezetbe foglalását.


1999.
Versenyeztetés után a TURA Kft. kap megbízást az engedélyezési tervek szakaszolt*, ill. ütemekre bontott elkészítésére.
I. szakasz: Óbudai temető - Pilisvörösvár eleje csomópont (8,0 - 16,4 km sz.)
I/1: Óbudai temető - vasúti keresztezés csomópontja (8,0 - 9,0 km sz.)
I/2: Ürömi csomópont (11,5 km sz.) a meglévő 10. sz. főúton.
I/3: Óbudai csomópont - Pilisvörösvár eleje csomópont (9,0 - 16,4 km)
II. szakasz: Pilisvörösvár eleje csomópont - Dorog (16,4 - 34,7 km sz.)
II/1: Pilisvörösvár eleje csomópont - Pilisszántói bekötőút csomópont (16,4 - 20,4 km sz.)
II/2: Pilisszántói bekötőút csomópont - Dorog elkerülő út (20,4 - 34,7 km sz.)

Megjegyzés*: a szakaszolás km szelvényei idoközben megváltoztak.

Az I. szakaszon 2x2, a II. szakaszon 2x1 forgalmi sávval, de
különszintű csomópontokkal, a távlatban gyorsforgalmi úttá fejleszthetően kellett tervezni az utat a jóváhagyás szerint

2001.
Az I/3 ütem terveit februárban benyújtják a Pest Megyei Közlekedési Felügyeletre építési engedélyért. Az I/1 szakasz vonalát a Fováros áthelyezteti a Körvasút sor mellé az eredetileg tervezett Bécsi úti négysávosítás helyett.
A Pilisvörösvári és a Solymári önkormányzatok terv-kiegészítési, módosítási igényeket jelentenek be. (Pl. Alagút helyett magas vezetés Solymárnál, nyomvonal korrekció és egy új csomópont Pilisvörösvárnál.)
A Közlekedési Felügyelet hiánypótlásra, majd az ido-közben megjelent új tervezési szabályzat miatt a tervek muszaki felülvizsgálatára szólítja fel a tervezőt, aki erre való tekintettel határido módosítást kér. Solymár újabb pótigényekkel jelentkezik.
A Felügyelet 90 napos határideju hiánypótlásokat ír elő.


2002. év:
A 9,0 - 11,2 km szakasz terveit hatásköri illetékességből átteszik a Fővárosi Közl. Felügyeletre. A 11,2 - 16,4 km szakaszra újabb
hiánypótlásokat írnak elő.
Solymár Önkormányzattal folyik a nyomvonal módosításával kapcsolatos párbeszéd. Ehhez újabb tanulmány készül. PEMÁK az eredeti nyomvonalat támogatja.
Az engedélyezési eljárást felfüggesztik, újabb hiánypótlásokat írnak elő és bevonják a Központi Közlekedési Felügyeletet is illetékességből (mert az új 10. sz. főút távlatban gyorsforgalmi út lehet).


2002. év folytatás:
Folytatódott a nyomvonal módosításával kapcsolatos párbeszéd, amelynek a hatására rövid nyomvonal-módosítási tanulmány készül.
A beruházás idoközben kikerült a Kiemelt Kormányzati Beruházások köréből, így az addig ott biztosított fedezet megszunt, nem állt rendelkezésre. Szükségessé vált a teljes (felfüggesztett) szakasz engedélyezési tervének a felülvizsgálata, amelyre közbeszerzési pályázatot írtak ki.

2002 december - 2003 január
A Központi Közlekedési Felügyelet véleménye szerint vizsgálni kell a Solymár térségi mélyvezetésű szakasz kiváltásra a meglévő 10-es út
korrekciójával és felüljáróval történő átvezetésének a lehetőségét.

Erre a vizsgálatra sikerült anyagi erőforrást biztosítani, a terveket a TETTHELY Kft. készítette el.

Solymár Önkormányzata a legújabban módosított terveket elfogadta, de ez még késlekedett Pilisvörösváron, ahol újabb vonal-, illetve csomópont módosítási igényekkel léptek fel.


2003: egyeztetések, levelezések éve
Solymár önkormányzatával történt egyeztetések, levélváltások az új igényeik kielégítésére: 15 db.
Pilisvörösvár önkormányzatával ugyanez: 6 db. Környezetvédelemmel kapcsolatos tárgyalások, levelezések, újabb tervkészíttetések: 5 db. Közlekedési felügyeletekkel tárgyalások, enge-délykérések, módosítások, tervkészítések: 11 db.
Az elozoek miatti tervmódosítások, fedvényterv készíttetések (részben közbeszerzéssel): 11 db.
Az EIB delegáció fogadása a finanszírozás biztosí-tására, a projekt bemutatása: 2003. 02. 26-án.


Környezetvédelmi kérdések:

A környezetvédelmi engedély bár lejárat nélküli megfogalmazással volt kiadva, 2003 júniusban LEJÁRT.
Újból megkértük a környezetvédelmi engedélyt új munkarészek alapján, amit 2004. májusában megkaptunk. A környezetvédelmi engedélyt először megfellebbezték, majd a jogerős másodfokú határozatot bíróságon támadták meg környezetvédők.


2004. napjainkig:
UKIG-PMKF egyeztetések eredménye: a 10. sz. foút nem lesz gyorsforgalmi út, a meglévő elemeket, forgalmi struktúrát kell figyelembe venni, a hatóságok kinyilvánították együttmu-ködési szándékukat. Az egybehangzóan legfontosabbnak ítélt feladat a Budapest közeli
szakaszok kiépítése és a fővárosi fogadókészség biztosítása.


Az új 10. sz. foút kiépítésének becsült költsége (mai áron) és ütemezése

A1 ütem 8,0-10,5 km sz. között 2x2 sáv 6,0 MrdFt 2008
A2 ütem 10,5-16,0 km sz. között 2x2 sáv 13,0 MrdFt 2007
B ütem 16,0-34,7 km sz. között 2 sáv 19,0 MrdFt 2008