vissza a kezdőlapra

HÍREK, ESEMÉNYEK

2007. március 13.
A Fényles-liget forrás fenntartása és karbantartása, védett természeti értékként, a rendelet elfogadása óta az önkormányzat kötségvetését terheli. Ma több kérdés érkezett arról, hogy a forrást, amely többek véleménye szerint nem is igazán természeti érték, nem esetleg éppen azért emeltették-e be a védett értékek közé, hogy e terheket ne a forrás feltárójának kelljen viselni?
2007. március 12.
Rozovits Ferenc felkérésére készültek az alábbi képek a védett természeti értékek című füzethez. A Fénylesliget forrás felvételét a védett értékek közé Csíky Gábor, a Piliscsaba-Klotildliget Községszépítő és Természetvédő Egyesület Podmaniczky díjas elnöke szorgalmazta.
Az ott álló táblán ez olvasható:
„A Fényes-liget forrás fakadási helyének és a belőle fakadó vízér medrének kitisztítása, a forrás tájba illeszkedő rendezése az Európa Terv keretén belül, a Környezetvédelmi és Vízügyi Célelőirányzat támogatásával valósult meg, a 2006. évben”
.
Íme a látvány:




A sárga csőből és a felső képen, a tábla jobb oldalán látható beton csőtáereszből a környező
házak esővize folyik a pangó vízbe. A baloldalon úszó műanyag zsák fölötti partszakaszon a régi füves
talaj sejlik elő, erre egyszerűen kavicsokat szórtak a tájba illeszkedés elősegítésére az Európa Terv keretében.
fotó: László Erika

2007. február 20.
A képviselő-testület végre elfogadta Piliscsaba természeti értékeinek védelméről szóló rendeletét, amelyért ezúton is elismerésünket fejezzük ki. Ebben a nálunk (is) költő, védett gyurgyalag élőhelye is védettséget kapott. A honlapunkon megtekinthető és hallható is ez az értékes madár. Sajnálatos, hogy gyurgyalag költőhelyét (a 10-es út mentén, a Piliscsaba tábla és a Magdolna-völgy bejárata közötti homokfal, Dorog felé a jobb oldalon) az illegálisan onnan homokot kinyerők jelentősen megrongálták. Az is sajnálatos, hogy a 100.000 Ft eszmei értéket képviselő védett madár élőhelyének megrongálása miatt bírságot nem vetettek ki és eljárást sem kezdeményeztek. Vélhetően az eljárás elindítása érdekében a Hivatal illetékeseinek kellett volna bejelentést tenni a természetvédelmi hatóságnak, de ez sajnálatos módon elmaradt.

A rendeletet még az előző képviselő-testület környezetvédelmi bizottsága készítette elő, de a sok gáncsoskodás miatt az előző ciklusban nem kerülhetett elfogadásra. Elsősorban a Koltildligeti Természetvédő Egyesület elnöke, Csíky Gábor támadta több körben és a mostani testületi ülés előtt is több beadványban igyekezett a létrehozását megkadályozni. Még a községszépítő és természetvédő egyesület rendkívüli közgyűlését is összehívta, azon meghívottként részt vett a Piliscsabáért Egyesület, a Garancstető és a Csabagyöngye egyesület képviselője is. A rendelet elfogadását a községszépítő egyesület vezetőségének jelenlévő minden tagja és a civil szervezetek is támogatták. Egyedül Csíky Gábor nem, aki a képviselő-testületi ülés előtt újabb beadványban kérte az elnapolását. A községszépítő egyesület alelnöke, Radványi András ezért lemondott tisztségéről, Rozovics Ferenc vezetőségi tag pedig a kilépését fontolgatja.

2006. november 21.
Képviselőtestületi ülés

A képviselő-testület dr. Császi Ferenc jegyző ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett és egyidejűleg az állásából is felfüggesztete. A testület fegyelmi biztosnak dr. Csizmadia Lászlót, a jogi bizottság elnökét jelölte ki. A nyilvános ülésen, a tévé nyilvánossága előtt elhangzottak szerint dr. Császi Ferencet azért vonták fegyelmi eljárás alá, mert bebizonyosodott, hogy munkaidőben alkoholos befolyásoltság állapotában volt több alkalommal is, továbbá a leánya halálhírét keltve távol maradt a munkájától (miközben a leánya szerencsére jó egészségnek örvend) valamint két tanúsítványt állított ki építési lehetőségről olyan Garancstetői, illetve Garancsiligeti telkek esetében, amelyekre az érvényes szabályok szerint építési engedély nem adható ki. A hírek szerint az egyik telek dr. Veres Lajos képviselő (FIDESZ) érdekeltségi körébe tartozik. A képviselő a jegyző elleni fegyelmi tárgyában hozott határozat megszavazása után távozott az ülésről.

A testületi ülésen megválasztották a bizottságok kültagjait, akik fel is esküdtek. Döntöttek továbbá a Nagyközségi Alapítvány kuratóriumának átalakításáról. A hét tagú új kuratórium elnökének Gáspár Csabát választották meg.

A súlyos környezetszennyezést okozó piliscsabai szennyvíztelep ügyében nem történt előrelépés. Kasza Péter polgármester a testületi ülésen futólag említette az ügyet, azzal, hogy a rekonstrukcióra szükség van a fejlesztésekhez, azonban a folyamatos környezetszennyezésre - sem arra, hogy azt miképpen kívánják elhárítani - nem tért ki.

2006. május 23.
Végső fázisába ért a négy éve vajúdó szerkezeti terv módosítás, miután május 23-án lefolytatták az egyeztető tárgyalásokat az érintett hatóságok és az érintett civil szervezetek részvételével. Az ülésen a hatóságok nagy hangsúllyal hívták fel a figyelmet arra, hogy a szennyvíztelepen kialakult állapotokat sűrgősen meg kell javítani, mert jelenleg a szennyvízteleptől biológiai tisztítás nélkül jut a szennyvíz a kenyérmezői patakba (Kapcsolódó anyag). A tervezők az év elején begyűjtött észrevételeket megvizsgálták, a szükségeseket átvezették és ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy a képviselő-testület a szerkezeti terv módosításának végére pontot téve azt rendelettel elfogadja. .

2006. május 20.

A Piliscsabáért Egyesület évi rendes közgyülése Borzsák István elfoglaltsága miatti lemondása és az akkor helyébe lépő elnök, Újlaki László munkája miatti visszalépése miatt új elnököt választott. A közgyűlés elnöknek László Erikát választotta meg, tőle a titkári teendőket Vargha Zsófia vette át. A közgyűlés elfogadta az egyesület 2005. évi közhasznúsági jelentését is.

2005. szeptember 21.

Európai Autómentes Nap Piliscsabán
2005. szeptember 22. csütörtök

Adjon pihenôt az autójának ezen a napon!

Biztonságos utcákat a gyermekeknek!

Munkába, iskolába - környezetbarát módon!


A Piliscsabáért Egyesület az Önkormányzat támogatásával autómentes napot szervez a faluban.

A gépjárműforgalom elôl el lesz zárva a Béla király útnak az Egyetem utca és a klotildligeti vasútállomás közötti szakasza
12-tôl 18 óráig.

Veg
yük birtokba utcáinkat gyalogosan vagy kerékpárral!

Programok:

14 - 18 óra a Béla király úton
az Egyetem utca és a klotildligeti vasútállomás között

NEMCSAK GYERMEKEKNEK!

- Futóverseny - Kerékpáros ügyességi verseny
15.30 15.00
Lovaglás - Lovaskocsizás
Aszfaltrajz - Környezetvédelmi totó
Alma Elemér - Hozza el kimerült elemét, almát kap érte!
Tengó - Környezeti információk
Séta - Kocogás
Jó levegô - Ingyenes kerékpárbeállítás

Mindenkit szeretettel várunk!
"Autó nélkül a faluban"


2005. június 11.

Ünnepélyes könyvtáravatás a Tanodában
Kiss Antal kezdeményezésére létrejött az Új utcai Tanoda könyvtára, amelynek létrehozását Simon István úr 370 kötet tankönyvből és ismeretterjesztő műbol álló nagylelkű adománya tett lehetővé. A könyvek fogadását és szétosztását a Piliscsabáért Egyesület szervezte meg. A megnyitó ünnepségre 2005. június 11-én került sor. A megnyitó beszédet dr. Deli Árpád alpolgármester, a Piliscsabáért Egyesület elnökségi tagja mondta el. A Tanodába járó 33 gyermek egy-egy könyvet kapott ajándékba, amelyet Vargha Zsófia képviselő asszony adott át. Az ünnepségen a Tanoda tagjaiból alakult táncegyüttes nagy sikerű bemutatót tartott.
A Szegkovács Egyesület és a Piliscsabáért Egyesület együttműködésének köszönhetően létrejött könyvtár bővítésére minden polgártársunktól szívesen fogadunk további könyvadományokat.
Az adományozók a piliscsabaert@axelero.hu e-mail címen jelenthetik be adományozási szándékukat. Előre is köszönjük a gyerekek nevében.




2005. április 28.
A Konzervatív Kör fóruma Solymáron a 10-es útról
A solymári Konzervatív Kör, amely több, mint tíz éve rendez hasonló esteket, ezt az estét a 10-es út témájának szentelte. A Kör tagjai nem támogatják a hat sávos utat , de plussz két sávot igen, azzal a feltétellel, ha az az ürömi elágazás után folytatódik az Óbudai temetőig. Ha nem folytatódik az ürömi leágazás után a bővítés, akkor ellenzik a 4 km-es szakaszt. Nem támogatják az Auchan odetelepítését, mert ezzel a Budapest második kerületéből oda autózó bevásárlók Solymár főutcájának forgalmát növelnék. Szintén ellenzik az M0-ás tranzitforgalmat.
Az esten felszólalt Grószné Krupp Erzsébet, Vörösvár polgármestere, aki ismét az elkerülő út fontosságát hangsúlyozta és azt mondta, hogy hajlanak a kompromisszumra, mely szerint az új 10-es útnak „a 4 km-es szakasza legyen az indulója, induljon el az angol temető utántól, induljon el Kesztölcig. Vállalnánk ezt is." - mondta. Hogy ugyan ez mit változtatna a helyzeten, arra nem derült fény előadásából.
Einzmann László, Solymár polgármestere kijelentette, hogy az "Auchan a rácsatlakozó útnak egy részét építi meg." Ez utóbbi kijelentés- amenyiben igaz - igazolja a civil szervezetek véleményét, mely szerint a 4 km-es szakasz elsőrendű hasznonélvezője a hipermarket lesz.
A polgármesterek után a civil szervezetek kaptak szót. Elmondák, hogy a semmiből semmibe vezető 4 km-es szakasz semmit nem old meg, sőút további forgalomnövekedést fog generálni. Maga a környezetvédelmi hatóság is 30%-os forgalomnövekedést prognosztizált, amelyet a hatóság "elviselhető mértékűnek" nevezett.
Hangsúlyozták, hogy ha utat építenek, akkor építsék meg a Pilisvörösvár szerkezeti tervében szereplő elkerülő utat és ne költsenek 13 milliárd forintot egy 4 km-es bevásárlószrtádára. Szerintük a térségi közlekedés fejlesztésében elsősorban a valódi elkerülő utaknak és a tömegközlekedés gyors fejlesztésének kell elsőbbséget adni. Hangsúlyozták, hogy Budapest katasztrófális közelekedési helyzete nem teszi lehetővé további forgalom befogadását, sőt hamarosan forgalomkorlátozásokat kell majd a fővárosban bevezetni.
A hallatóságot váratlanul érte annak a ténynek ismertetése, hogy az új 10-es, ha végig megépül, nem foglal magában leágazásokat, sem Pilisvörösvár, sem Pilicsaba irányába.
Béda Ferenc, a Solymári Környezetvédők Egyesületének elnöke felvetette, hogy vajon lehet-e két útnak azonos a neve? Térképpel illusztrálta, hogy az új 10-esnek nevezett út valójában a törvényben M10-es gyorsforgalmi útként szerepel, megépítésének nyilvánvaló célja, hogy összekösse a tervezett M0-ás északi szakaszát az M0-ás hidon át az M3-as úttal. Így ez az út engedné át a jővőben a Párizs-Kiev közötti tranzit forgalmat. Kifogásolta, hogy az emberek nem kaptak és nem kapnak hiteles tájékoztatást ezekről a tervekről.
A Konzervativ Kör képviselője hozzászólásában elmondta, hogy amikor a solymári képviselő testület az Auchan ügyét tárgyalta, ő részt szeretett volna venni az ülésen. Einzman László Polgármester azonban közölte vele, hogy ennek nincs sok értelme, mert "informális" ülést tartanak. Másnap azonban nyilvánosságra került, hogy az ülésen a képviselők megszavazták az Auchan betelepítését.
Dr. Illés Zoltán (FIDESZ), a parlament környezetvédelmi bizottságának tagja, harminc perces előadásban sorakoztatta fel érveit a tervek ellen. Ékesszólóan ecsetelte, hogy könnyen tettenérhetők azok az érdekcsoportok, amelyeknek ez az út fontos. Csak fel kell tenni a kérdést: Qui prodest? Vagyis kinek az érdeke? "Nyilvánvaló, hogy nem az Önöké, hanem azoké, akik fillérekért megszerezték a földeket, majd eladták és azoknak, akiktől ezeket most megvásárolták". Elmondta, hogy legkevesebb három alternatívát kellett volna a térségi közlekedés megoldására felkínálni és azokat az emberekkel meg kellett volna ismertetni. Az adott probléma megléte álságos intézkedésekhez vezetett - mondta. Felhívta a figyelmet az Aarhusi Egyezményre, amelyet Magyarország is aláírt, mert e szerint nem elég kifüggeszteni a hirdetőtáblára az információt, hanem "a polgármestereknek oda kell menni az emberekhez és az Önök nyakába kell tenni minden álláspontot". Előadását dübörgő tapssal jutalmazta a mintegy 150 fős tömeg.
Pénzes Gábor, PIlisszentiván polgármestere látványos kivonulással adta tudtára a jelenlévőknek, hogy nem ért egyet az elhangzottakkal. Nevezetesen azzal, hogy az egyik felszólaló "hazugnak" nevezte a polgármestereket amiatt, hogy elkerülő útról beszélnek. Einzmann László kis idő után szintén távozott, fontos egyéb elfoglaltsága miatt, ezt több solymári lakos nehezményezte is. Grószné Krupp Erzsébet végig kitartott, de közben többször kijelentette, hogy elviselhetetlen az, ami itt zajlik.
Vélhetően először konfrontálódott azzal a ténnyel, hogy nem mindenki támogatja a terveket olyan vehemenciával, mint azt az elhíresült Pilisvörösvári Fórum résztvevői tették, amikor ő és polgármestertársai azon fáradoztak, hogy megalázzák és nevetségessé tegyék a tervet ellenző civil szervezeteket.


2005. április 15.
Új 10-es: tranzit út - nem elkerülő út
Nem épül meg a Pilisvörösvárt elkerülő út


A civil szervezetek azt mondják, hogy épüljön út, de ne itt és ne ilyen formában, ezért érdemes volna megfontolni a polgármestereknek is a közeledés lehetőségét - mondotta összegzésként Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter az április 15-i háromoldalú egyeztető tárgyaláson, amelyen a civil szervezetek mellett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), valamint térség öt polgármestere vett részt.
Markotay Sándor, a GKM közúti közlekedési főosztályának helyettese vezetője elmondta, hogy az új 10-es út második szakaszának építése során nem kerül sor a Pilisvörösvár szerkezeti tervében szereplő, a várost valóban elkerülő útszakasz megépítésére. „A 10-es utat akarjuk megépíteni Budapest és Kesztölc között, amely egy második folyosót nyitna meg itt. Ez a forgalommegosztást teszi lehetővé, ez egy tranzit út" - állapította meg.
Ezt azt jelenti, hogy az út megépítésével Pilisvörösvár, Piliscsaba, Pilisjászfalu és Leányvár továbbra is kénytelen lesz elviselni a rajta áthaladó „megosztott" forgalmat.
A jelenlévő civil szervezetek ezzel szemben azt hangsúlyozták, hogy ezeknek a településeknek az új 10-es út nem hoz igazi megkönnyebbülést a forgalmi terhek alól, ezért nem ezt a megoldást kellene választani, hanem a valódi elkerülő utakat kellene megépíteni. Ezt az is indokolja, hogy amit a polgármesterek szorgalmaznak, annak a megvalósítási ideje beláthatatlan.
Pénzes Gábor, Pilisszentiván polgármestere szerint az önkormányzatok képviselik a térségben lakókat, a civil szervezetek nem. Persányi Miklós ugyanakkor rámutatott, hogy a hatályos jogszabályok lehetővé teszik a civil szervezeteknek, hogy bírósághoz forduljanak. Ezt a jogot minden demokratikus államban biztosítani kell. A bírósági eljárás szokásos elhúzódása miatt azonban vélhetően az út nem fog elkészülni 2008-ra, még akkor sem, ha időben ki fogják adni a környezetvédelmi engedélyt, amire szintén nincs biztosíték. Mindezzel a polgármestereknek számolniuk kell. A konfliktus feloldására megegyezést javasolt a civil szervezetekkel.
A civil szervezetek kifogásolták, hogy az út környezetvédelmi engedélyét szakaszosan kérik meg. Eddig csak az 5,5 kilométeres első szakasz 4(!) kilométerére adták ki a környezetvédelmi engedélyt (a 11-15. km-szelvény között). Ez azért is aggályos, mert elofőrdulhat, hogy a második szakasz a hatályos környezetvédelmi jogszabályok miatt nem engedélyezhető, hiszen a tervezett nyomvonal Natura 2000-es - védett természeti - területeket szelne át. Ha ezen a területen alagútba helyezik az utat, az olyan mértékben megemelheti a költségeket, ami a megvalósíthatóság gátja lehet.
Kifogásolták azt is, hogy a 4 km-es szakasz engedélyezési tervében nem tüntették a solymári angol temetőnél felépítendő bevásárlóközponthoz vezető feljárókat, leágazásokat, hanem ezeket külön engedélyezték. Így nem vizsgálták a bevásárlóközpont és az új útszakasz által gerjesztett forgalom és környezeti ártalmak együttes növekedését és egymásra hatását.
A GKM szakemberei szerint ez azért történt így, mert a 4 km-es szakasz engedélyezésekor még nem tudtak a bevásárlóközpontról. (Vesd össze: a környezetvédelmi engedély megszerzésének átlagos időtartama több hónap, a 4 km-es szakaszra 2004 nyarán adták ki az engedélyt, a bevásárlóközpontra pedig ez év januárjában.)
A civil szervezetek képviselői arra is felkérték a polgármestereket, hogy hagyjanak fel a félretájékoztatással, ne hívják elkerülő útnak az új 10-es utat, mert az emberek jelenleg azt hiszik, hogy az új út megépülése után lakóhelyükön megszűnik az átmenő forgalom, holott ez egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Különösen megtévesztő, hogy a Pilisvörösvár és Óbuda közötti, a semmibol semmibe vezető „bevásárlósztrádát" is folyamatosan elkerülő útnak minosítik.
Grószné Krupp Erzsébet, Pilisvörösvár polgármestere, aki a várost valóban elkerülő út helyett továbbra is az új 10-es út megépítését szorgalmazta, kijelentette, hogy az az elkerülő út, amely a szerkezeti tervben szerepel, nem több, mint „improvizáció", és megvalósítása legalább 15 évet venne igénybe. Ezzel szemben a civil szervezetek rámutattak: aktivistáik bejárták a terepet, és megállapították, hogy semmilyen műszaki akadálya nincs a másfél kilométeres út megépítésének, egy év alatt megépíthető lenne (az új 10-es úttól a Terranováig). További 2 kilométert pedig egyébként is a már tervezett új 10-es út nyomvonalán kellene megépíteni, aminek szintén nincs műszaki akadálya. Sürgették, hogy a beruházó külön kérje meg a környezetvédelmi engedélyt erre a szakaszra, mivel itt nincsenek természetvédelmi akadályok.
Laboda Gábor, Üröm polgármestere, egyben országgyűlési képviselő a Polgári Törvénykönyv módosítását javasolta annak érdekében, hogy az államigazgatási eljárást érintő pereket 45 napon belül ki kelljen tűzni. Persányi Miklós a képviselőt a törvénymódosító javaslat elokészítésére buzdította, mondván, hogy a civil szervezetnek is az az érdeke, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazuk, amelyben hisznek.
Sem a GKM képviselői, sem a polgármesterek nem tudtak arra választ adni, miként fognak az emberek a térségből könnyebben bejutni Budapestre (akár megépül az új 10-es út, akár nem), hiszen a főváros útjai telítettek, több forgalmat nem bírnak el. Ezen semmiféle elkerülő út nem segít, ez már Dél-Budán is világosan bebizonyosodott. A civil szervezetek erre az egyetlen megoldásként a tömegközlekedés fejlesztését látják.
Az egyeztetésen érdemi megegyezésre utaló jelek nem mutatkoztak. A polgármesterek mereven ragaszkodtak a semmit el nem kerülő és csak az Auchan bevásárlóközpontot kiszolgáló 4 kilométeres útszakasz azonnali megépítéséhez. A civil szervezetek viszont fenntartották az álláspontjukat, hogy a „bevásárlósztráda" csak tovább súlyosbítaná a helyzetet, viszont a Pilisvörösvárt elkerülő 3,5 kilométeres út egy év alatt megépíthető és azonnali megkönnyebbülést hozna a város 14 ezer lakójának.

2005. március 29.

Pusztítás és pusztulás a Garancsi tónál

A kirándulókat megdöbbentő látvány fogadja a Garancsi tónál, a vizben elpusztult halak tetemei, a tó körül kivágott fák hevernek. A tó és környéke védett terület. Dr. Bak Ferenc, Tinnye polgármestere elmondta, hogy egy céggel szerződtek a tó rekultiválására és ennek egyik fázisa a tó körüli fák kivágása, merthogy azok is vizet szívtak el az egyre csökkenő vizsztintű tóból. A vízszint csökkenését azzal indokolta, hogy eliszaposodtak azok a tómeder fenekén lévő források, amelyek korábban a tavat ellátták vízzel. A halpusztulás okaról szólván úgy vélekedett, hogy azt a vízminőség rosszabbodása válthatta ki.




2005. március 25.

Pert veszít a Környezetvédelmi Főfelügyelőség

A Solymári Környezetvédő Egyesület 2002-ben pert indított a Könyezetvédelmi Főfelügyelőség ellen, amelyben kérte a Johnson Controls Magyarország Kft. számára kiadott határozatának megsemmisítését, mert az nem felelt meg a környezethasználati engedélyezési eljárás szabályainak.
A jogvita azért keletkezett, mert a JCA tagadta, hogy az általa alkalmazott technológia magában foglalta a poliuretán alapanyag gyártását.
A bíróság ugyanakkor szakértők bevonásával megállapította, hogy a cég a "poliuretánt veszélyes kémiai anyagokból állítja elő kémiai reakció útján", vagyis alapanyaggyártással is foglalkozik.
Ennek jelentősége abban rejlik, hogy teljeskörű hatásvizsgálatnak kellett volna megelőzni a működési engedély kiadását. Ezt a vizsgálatot a JCA mindvégig igyekezett elkerülni.
A mai napon megkaptuk a bírósági ítélet teljes szövegét (lásd itt pdf fájlban) Dr. Sulyok Ágnes ügyvédtől, aki a zöldeket képviselte az ügyben - az alábbi levél kíséretében:

Mellékelten megküldöm a Fejér Megyei Bíróság ítéletét, mellyel hatályon kívül helyezte az általunk megtámadott főfelügyelőségi határozatot. Ezzel jogerős bírósági ítélet állapítja meg azt, hogy a poliuretán habosítással készült termékek gyártása az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás szabályait megállapító kormányrendelet hatálya alá tartozik, azaz egységes környezethasználati engedélyköteles tevékenység és teljeskörű környezetvédelmi felülvizsgálatra szorul. Kérem, a nevem megjelölésével tegyék föl az internetre, hogy mindenki hozzájusson az információhoz és ez gyakorlattá váljék az országban.

Szívélyes üdvözlettel:

Dr. Sulyok Ágnes



2005. március 23.
Kérdések a 10-es útról

A 10-es úttal kapcsolatban 24 kérdésre várnak választ Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a civil szervezetek. A Levegő Munkacsoport és a Piliscsabáért Egyesület levelükben egyebek mellett a következő kérdéseket tették fel:
Miért állítja a környezetvédelmi engedély, hogy az új útszakasz megépítésének indoka „a lakott területeket érintő útszakaszok
tehermentesítése”? Mit kerül el ez az útszakasz, amit a már meglévő út nem kerül el? Milyen utakat tehermentesítene, amelyek lakott területen találhatók?
Miért nem tartalmazza a környezetvédelmi hatásvizsgálat a kapcsolódó útvonalakon megváltozó forgalmi terhelést és ezek környezeti hatását – annak ellenére, hogy ezt a jogszabályok szerint meg kellene tenni?
Miért nem tér ki a környezeti hatástanulmány arra, hogy – tekintettel az
uralkodó szélirányra is – az érintett térség kiemelt szerepet játszik a budapesti levegőminoség és klíma alakulásában?
Miért nem vizsgálták meg – a jogszabályi előírásokkal ellentétben – az alternatív megoldási lehetőségeket?
Miért nem a Pilisvörösvárt elkerülő szakasszal kezdik meg az építkezést, amely egyrészt azonnali megkönnyebülést hozna a településnek, másrészt lehetővé tenné, hogy az „első szakasz” esetleges megépítéséhez a szállítások Pilisvörösvárt elkerülve történjenek?

A levél a http://www.levego.hu/media/10-es/images/10-ut_kerdesek.pdf címen olvasható.

2005. március 18.
Szakmai Fórum a 10-es útról


A Piliscsabáért Egyesület a Mezőgazdasági Szakiskola Nagytermében nagy érdeklődés mellett megtarott szakmai fórumára több, mint százan voltak kíváncsiak. Az ülést Dr. Deli Árpád alpolgármester köszöntötte, majd Borzsák István elnök tartott bevezető beszédet. (Ennek teljes szövege itt található.)
Az első szekcióban, amelyet Sükösd Miklós, az egyesület alelnöke vezetett le, alternatív megoldásokról, a vasút fejlesztésének lehetőségeiről esett szó. Ocskay Gyula az EUROHÍD Alapítvány regionális szakértője a modern, térségi alapú fejlesztésekről beszélt. Duma Viktor,a PEMÁK műszaki igazgató-helyettese a tervezett 10-es út nyomvonalát és főbb jellemzőit ismertette, elmondta, hogy a semmiből a semmibe vezető 4 km-es szakasz 13 milliárd forintba fog kerülni, amely összeget a EIB (európai bekeftetési bank) kölcsönéből fedeznének. Garádi István, pest megyei közlekedési tanácsos a tervezett 10-es út projekt finanszírozásáról, Pákozdi István főosztályvezető, GKM Vasúti Közlekedési Főosztály és Káldi István a MÁV Rt. Vezérigazgatóság Fejlesztési Osztályáról a térségi vasútfejlesztés helyzetéről tarott előadást. Orosz Sándor, az MSZP frakcióvezetőhelyetese, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának alelnöke a jelenlegi térségi fejlesztési tervek és a környezetvédelem kapcsolatát ismertette. Sükösd Miklós a szünet előtt felolvasta Hegyi Gyulának, az MSZP Európai Parlamenti képviselőjének a fórumhoz intézett levelét, amelyben az EU-s közlekedéspolitika és környezetvédelem kérdéseivel foglalkozott.
A szünet után Dr. Deli Árpád alpolgármester vette át az ülés vezetését. Kósa Eszter, a Budapest-Esztergom vasútvonal fejlesztését szorgalamazó civil kezdeményezés aktív résztvevője arról beszélt, hogyan sikerült a helyzet javulását elérniük és azt, hogy kényelmes, korszerű Desiro vonatokon közlekedhetünk. Grósz Róbert, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa ismertette a Pilis természeti értékeit a 10-es út tervezett nyomvonalának térségében. Bödecs Barnabás vasúti szakértő a térségi közlekedésfejlesztés kívánatos irányairól beszélt, majd Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke tartotta meg előadását a "10-es út - megoldás vagy csapda?" címmel. Fleischer Tamás a Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a helyi problémák és hálózati összefüggések kezelésének módozatait ismertette. Illés Zoltán (Fidesz), országgyűlési képviselő, a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának tagja, egyetemi tanár,a térségi terület- és közlekedésfejlesztés környezetvédelmi kapcsolatairól és a jelen terv elfogadhatatlanságáról beszélt. A kitűnő hangulatú fórum, amely szöges ellentétben állt az előző nap Pilisvörösváron rendezett lakossági fórum durvaságával, rávilágított arra, hogy az építést szorgalmazók nem tudnak kielégítő választ adni arra, miért most és miért pont ezt a 4 km-es szakaszt kívánják megépíteni és arra sem, hogy miért akarják elhitetni velünk, hogy ez bármit is elkerülne.



2005. március 7.

Csaknem 12 milliárddal tartozik a Pilis Invest


Egy kivétellel a Pilis Invest valamennyi (összesen öt) leányvállalata ellen indult felszámolási eljárás. Az ingatlanszövetkezet vagyona elsősorban a leányvállalatain keresztül történt befektetéseiben volt. Most a Társ-Lak Kft. ellen indult felszámolási eljárás. Ennek jegyzett tőkéje 200 millió forint, vagyona a Hévíz belterületén lévő, 1,8 milliárd jelzáloggal terhelt 4,7 hektáros terület. A Pilis Invest által létrehozott ingatlanalap értéke 773,8 millió forint, az egyik legnagyobb vagyonelem a Piliscsév, Leányvár, Kesztölc térségében lévő, a szövetkezet vezetői által - mint magánemberek által - felvásárolt külterületi földek tétel. Buga Imre felszámolóbiztos a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy áttekintették a szövetkezet öt éven belül megkötött szerződéseit és ahol ingyenes elidegenítésre, feltunő értékaránytalanságra vagy a hitelezők kijátszására, illetve a vagyon csökkentésére vonatkozó bizonyítékokat találtak, azokat a bíróság előtt megtámadták. Mintegy 3500 hitelező jelentett be igényt, ebbol 2867 a határidőben beadott kérványek száma, az igények összege pedig majdnem 12 milliárd forint.




2005. február 25.
Sajtóközlemény
A Piliscsabáért Egyesület elnöksége február 24-én döntést hozott arról, hogy eláll az új 10-es út első, összesen 4 km hosszú szakaszára kiadott másodfokú környezetvédelmi határozat megsemmisítése iránt - a Levegő Munkacsoporttal együtt - beadott bírósági keresetétől.
Egyidejűleg bejelentjük, hogy az új 10-es út terveiről 2005. március 18-án, 17 órai kezdettel, közlekedési és környezetvédelmi szakemberek bevonásával fórumot tartunk Piliscsabán annak érdekében, hogy - a tervezett út engedélyezése során elmaradt lakossági fórumokat pótolva - a régióban élők hiteles és teljes körű tájékoztatást kaphassanak az út nyomvonaláról, annak finanszírozásáról, valamint arról, hogy az Üröm és Pilisvörösvár közötti új, 4 km hosszú útszakasz és a mellette tervezett bevásárlóközpont megépülte után milyen forgalmi helyzet alakulhat ki a térségben.
Ennek fontosságát az is aláhúzza, hogy a tervet támogatók folyamatosan félretájékoztatják a lakosságot és elkerülő útról beszélnek, holott jelenleg mindösszesen egy 4 km hosszúságú - az ürömi elágazásnál kezdődő és Pilisvörösvár déli határában véget is érő - útszakaszra készültek el a tervek és születtek meg a hatósági engedélyek. Ez az útszakasz egyetlen települést sem kerül el és felépülte után továbbra is Piliscsaba, valamint Pilisvörösvár főutcáján halad át a 10-es út teljes forgalma.
Sajnálatosnak tartjuk, hogy az engedélyezésre beadott tervekben az új 4 km-es szakaszon, a solymári leágazás mellett felépítendő bevásárlóközpontot kiszolgáló úthálózat nem szerepelt, és a létrejöttükkel előálló új közlekedési helyzetet (forgalom- és környezetszennyezés-növekedést) számításba sem vették, így azok nem képezték az új útszakasszal kapcsolatos hatástanulmány részét sem.
A Piliscsabáért Egyesület, ahogy korábbi nyilatkozatunkban már leszögeztük, támogatja a 10-es út fejlesztését, de továbbra is hangsúlyozza, hogy az új 10-es út megépítésével egyidejűleg a térség tömegközlekedésének, ezen belül elsősorban a vasút fejlesztésének hasonló fontosságot kell tulajdonítani. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis rámutatnak, hogy minden új út csak több forgalmat generál és a meglévő problémákat csak fokozza.
Egyidejűleg támogatjuk a Levegő Munkacsoport kezdeményezését, amely arra irányul, hogy a térségi települések önkormányzatai juttassák el minden ház portájához a Levegő Munkacsoport által elkészített tájékoztató anyagot és tartsanak a témában Lakossági Fórumokat is, tekintettel arra, hogy az új 10-es út első szakaszának engedélyezési folyamata nem felelt meg a demokráciában és az Európai Unióban elvárható eljárási rendnek.
Az új 10-es út Pilisvörösvár és Kesztölc közötti, második szakasza jelenleg még csak tervezési fázisban van, reméljük, hogy az illetékesek ennek előkészítése során körültekintőbben járnak el és lefolytatják a törvényben eloírt civil egyeztetéseket és széles körűen tájékoztatják a régióban élőket a tervekről.



2005. február 14.
Az Ez Az Újság legújabb száma ismét foglalkozik a környezetvédelmi rendelettel és ismét azt állítja, hogy a településfejlesztési bizottság „el akarja törölni Piliscsaba-Klotildliget természetvédelmi területeinek minősítését". Aki tud és akar olvasni, természetesen könnyedén meggyőződhet ennek pontosan az ellenkezőjéről, (lásd alább a bizottság által védettségre javasolt természeti értékek listája, amelyen Klotildliget összes fái, fasorai is cserjéi védelemre javasoltak).
Úgy tűnik, hogy Csíky úr, aki éppen abban jeleskedik, hogy a helyzetet kuszává tegye, nem érti, hogy pontosan miről van szó. Örökösen egy 1990-ben megalkotott tanácsi rendeletre hivatkozik, amelynek melléklete tartalmazta a klotildligeti védett természeti értékeket (fasorokat és fákat, hogy pontosak legyünk). Ez a mellékletet soha nem jelent meg nyomtatásban, így nem vált érvényessé sem. Időközben (1996-ban) hatályba lépett a természetvédelmi törvény és ez az önkormányzatok feladatának szabta meg a természeti értékek védelmét. Más jogszabály pedig eltörölte a kezelői jogkört. Ezekről a tényekről Csíkí úr nem vesz tudomást.
Kérdés, hogy Csíky Gábor vajon miért nem szorgalmazta hasonló vehemenciával Klotildliget természetvédelmét 1994-2002 között, amikor még képviselő volt? Ki akadályozta meg őt akkor abban, hogy beemeltesse ezeket az 1994-ben, a helyi védettségről megalkotott rendelet mellékleteiként? Vajon miért nem vette észre akkor, hogy ez a rendelet (is) félkészre sikeredett, hiszen nem készültek el a védendő értékeket felsoroló mellékletei?
A KTÜB jelenleg azon dolgozik, hogy a természetvédelmi törvény előírásainak megfelelően kidolgozza a védendő természeti és épített értékek jegyzékét, annak érdekében, hogy az 1994. évi rendelet végre kiegészülhessen a szükséges mellékletekkel. E munka részeként Rozovics Ferenc, a hivatal munkatársa elkészítette a természeti értékekről szóló jegyzék munkapéldányát. Az ő általa készített jegyzéken szereplő objektumok bejárására került sor január 18-án.
A lista nem végleges, bárki javasolhat még olyan értéket, amiről úgy véli, hogy védendő. A KTÜB elnöke, Ramocsai Pál várja a lakossági javaslatokat e-mailen (polhivpi@axelero.hu) vagy postán: Polgármesteri Hivatal, 2081 Piliscsaba, Kinizsi u.1-3.


2005. február 10.
Bezárja solymári üzemét a Johnson Controls
A gépkocsi belső berendezéseket gyártó amerikai érdekeltségű Johnson Controls Automotive Magyarország Autófelszereléseket Gyártó Kft., 2005. december végéig bezárja solymári üzemét - olvasható a FigyeloNet-en. A tervezett intézkedés a napellenzőket és habosított elemeket készítő üzem mintegy 225 munkatársát érinti, akiknek - lehetőség szerint - a konszern más telephelyein ajánlanak munkalehetoséget. A társaság döntését azzal indokolja, hogy a solymári üzem az elmúlt években veszteséget termelt, ezenfelül a közeljövőben számos program termelése kifut, így az üzem kihasználtsága túlságosan is kicsi lesz ahhoz, hogy biztosítsa a telephely fennmaradását, ezért a gyár bezárása elkerülhetetlen - írja sajtóközleményében a cég. (FigyelőNet, 2005. február 10.)



2005. február 1.
A Környezetvédelmi, Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság (KTÜB) február 1-i ülésén a kidolgozás álló településfejlesztési koncepcióval kapcsolatban az az álláspont alakult ki, hogy a témakört legszélesebb körben véleményeztetni kell a lakosság körében. Erre a legalkalmasabbnak jelenleg a szerkezeti tervvel és a helyi építési szabályzattal foglalkozó márciusi Lakossági Fórum látszik. A KTÜB elnöke, Ramocsai Pál várja a lakossági javaslatokat e-mailen (polhivpi@axelero.hu) vagy postán: Polgármesteri Hivatal, 2081 Piliscsaba, Kinizsi u.1-3.

Ugyanezen az ülésen a KTÜB elfogadta a védett helyi természeti és építészeti értékekről szóló 6/1994 (V.30.) rendelet 1. számú mellékletét a helyi védettséget élvező természeti értékekről és azt elfogadásra ajánlotta a képviselő-testületnek. Létrehozott gy munkacsoportot a védendő épületekről szóló 2. számú melléklet kidolgozása érdekében. E két melléklettel kiegészülő rendelet szövegének teljeskörű felülvizsgálatára is sor kerül, annak érdekében, hogy az megfelelhessen az időközben megalkotott természetvédelmi és egyéb törvényeknek. (A bizottság által védettségre javasolt természeti értékek listája itt található.)



2005. január 27.
A Népszabadságban e napon, a 10-es úttal kapcsolatosan Minél rosszabb, annál jobb? címmel megjelent cikk szerint a civilek késleltetik a 10-es út megépítését, miután a Levegő Munkacsoport és a Piliscsabáért Egyesület a Fővárosi Bírósághoz fordult a szakmailag erőteljesen kifogásolható környezetvédelmi engedély megsemmisítése és új környezetvédelmi hatósági eljárás lefolytatása érdekében. A kereset teljes szövege itt olvasható. A Népszabadság cikke erőteljesen elfogult és pontatlan képet fest mind a Piliscsabáért Egyesület, mind a Levegő Munkacsoport kezdeményezéséről és nem tájékoztatja az olvasót a kereset lényegéről. Azt a látszatot kelti, mintha a Piliscsabáért Egyesület politikailag elfogult lenne ebben a kérdésben. A cikk egyébként adós marad ezen értelmetlen állítás megfelelő alátámasztásával.
Előzmény (2005.január 12.):
„Amennyiben megépül a régi 10-es úttal párhuzamos új út a Pilisen keresztül, hatalmas többletforgalom zúdul majd a III. kerületi Bécsi útra, amelyen most is állandóak a dugók.” – jelentette ki Schnier Mária, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese. „A pilisi önkormányzatok egy része évi néhány 10 millió forinttal magasabb adóbevétel reményében sorra adta ki a telephely-engedélyeket a jelentő kamionforgalmat vonzó vállalkozásoknak. Most ugyanezek az önkormányzatok azt követelik, hogy az állam 100 milliárd forintért építsen nekik egy tehermentesítő utat mindannyiunk pénzéből. Ezt a költséget útdíj formájában az ottani kamionok üzemeltetőire kellene hárítani, és mindjárt jobban meggondolnák, hogy hol választanak maguknak telephelyet.” – tette hozzá Lukács András, a környezetvédő szervezet elnöke.
„A tömegközlekedés,elsősorban az esztergomi vasútvonal fejlesztésével sokkal olcsóbban, gyorsabban és ráadásul környezetkímélő módon lehetne enyhíteni azokat a problémákat, amelyeket az elmúlt évek rendkívül megszaporodott személygépkocsi-forgalma okoz a térségben.” – állapította meg Borzsák István, a Piliscsabáért Egyesület elnöke.
Fontos tudni, hogy a tervezett útszakasz az ürömi elágazástól a pilisvörösvári körforgalomig tart (tehát nem teszi lehetővé Pilisvörösvár elkerülését), ugyanakkor a Bécsi út marad továbbra is egysávos, és a forgalom észak felé haladva továbbra is Pilisvörösváron kereszül halad majd. Ennek következtébenaz út megépülte után sem lehet majd hamarabb idő alatt bejutni autóval Budapestre.
Ezért a Piliscsabáért Egyesület az átfogó, komplex regionális közlekedésfejelsztési terv kidolgozását sürgeti, amelyben maximálisan érvésenyülnek a törvényekben foglalt környezetvédelmi szempontok. (Az egyesület közleménye itt olvasható.) További részletek


2005. január 27.
Kovács Márton szerint az EgyMásért legutóbbi számában olvasható híradás a fásítással kapcsolatban talán egy kicsit túl elszomorító végkicsengésű volt, mert tudomása szerint három facsemetét ért támadás, ebből egy halálos kimenetelű volt, a többi fa valószínűleg túléli, és újra ki fog hajtani. Tehát jó az arány, nem túl nagy a veszteség. Ezt azok buzdítására adta közre, akik anyagiakkal, munkával közreműködtek: nehogy "lelombozódjunk"! Ha minden tavaszon és őszön egy kicsit pótolunk, akkor gyönyörűen újra fognak éledni a fasoraink – jelentette ki Kovács Márton.


2005. január 26.

Markovics András, a Pénzügyi Bizottság elnöke tájékoztatása szerint a 2004. évi mérleg várhatóan mindössze körülbelül három és fél millió forint deficittel zárul. Az előző évben a veszteség több tízmillió forint volt, amelyet hitelből finanszírozott az önkormányzat. A pozitív folyamatok nagyrészt annak köszönhetőek, hogy megduplázódtak az adóbevételek és szigorúan visszafogták a kiadásokat. Az adóbevételek növekedése Dr. Vincze Józsefné jegyző és az adócsoport munkáját dicséri, a költekezés csökkenésében pedig a pénzügyi bizottság elnökének szigora játszott szerepet.