Érvényes és eredményes népszavazás
Sikerült megmenteni
Sikeres népszavazás zajlott Piliscsaba egészén
október 1-én, az önkormányzati választások
napján. Azt a szakmai hibát, amely miatt
akár meg is hiúsulhatott volna, néhány áldozatkész
ember közös munkájával sikerült helyrehozni.
Az egész falura kiterjedő, „területmentő"
népszavazás
eredménye szerint a feltett kérdésben
felsorolt, pontos helyrajzi számokkal jelölt
földterületek a község részei maradnak, ha
és amennyiben a
Magdolna-völgyi lakópark önálló településsé
válhat - legkorábban
2010-ben. A népszavazás sikere azt jelenti,
hogy a
leválás előkészítése során e területek nem
válhatnak alku
részévé és továbbra is Piliscsaba nagyközség
részét kell,
hogy alkossák. A népszavazás, mint az Alkotmányban
rögzített népfelség elvének legközvetlenebb
megnyilvánulása,
minden más vonatkozó jogszabályt felülír.
A népszavazáson
a választópolgárok 52,13%-a (2716 fo) vett
részt, 83,06%-uk (2256 fo) elsöpro igen szavazatával
kifejezte,
hogy azt akarja, hogy e területek a Magdolva-völgy
leválása estén is maradjanak Piliscsaba részei.
Mint ismeretes, a leválás szándékát a magdolna-völgyiek
ez év tavaszán jelentették be. A képviselő-testület
júliusban,
a Piliscsabáért Egyesület négy képviselőjének
javaslatára
„területvédő" népszavazást írt ki az
önkormányzati választások
napjára. Előrelátásuk akkor vált nyilvánvalóvá,
amikor a
Magdolna-völgyiek szeptember 24-én, érvényes
és eredményes
véleménynyilvánító népszavazás során kifejezték
a
leválási szándékukat és kiderült, hogy elképzeléseik
szerint a
leváláskor az új település 210 hektár külterületet
is leszakítana
Piliscsabáról.
A magdolna-völgyi népszavazást követően,
a törvényi
előírásoknak megfelelően, a képviselő-testület
a benyújtott
dokumentáció hiányosságai és megalapozatlansága
miatt -
az ülésen jelenlévő 12 képviselő és a polgármester
egyhangú
szavazatával - nemleges állásfoglalással
továbbította azt az
önkormányzati miniszternek, aki a beérkezett
dokumentáció
és testületi vélemény alapján mérlegeli majd
a helyzetet.
(Ezen az ülésen nem jelent meg Hársfalvi
Zsolt, Grősz
József és Platschek Jenő pedig az ülés megkezdése
előtt
botrányos jelenetet keltett, majd távozott.)
Mint említettük, a népszavazás egy szakmai
tévedés miatt
könnyen semmissé válhatott volna. A jegyző
úr elmondása
szerint ugyanis nem került sor a népszavazás
menetét felügyelő
delegáltak kijelölésére, mertő - mint kiderült
tévesen - azt gondolta, hogy a feladatot elláthatják
azok a delegáltak,
akiket a jelölő szervezetek az önkormányzati
választás
menetének ellenőrzésére kértek fel.
Ennek a tévedésnek végzetes következményei
lehettek
volna. Ugyanis ha a népszavazás menetét nem
felügyelték
volna külön e célra kijelölt személyek, a
népszavazást
automatikusan érvénytelenné nyilvánították
volna,
függetlenül annak eredményétől.
A jegyző által vétett szakmai hibáról Manek
János polgármester
pénteken, két nappal a népszavazás előtt
szerzett
tudomást. Ezt követően sürgős egyeztetések
történtek Manek
János polgármester, a közigazgatási hivatal
és megyei fojegyző
bevonásával. Ennek eredményeképpen megszületett
a
megoldás: a megyei főjegyző közölte, hogy
a jog szerint a
delegáltakat azok a jelölőszervezetek nevezhetik
meg, amelyek
a 2002. évi önkormányzati választások idején
jelölő
szervezetek voltak. Ilyen kettő volt, az
MSZP és a
Piliscsabáért Egyesület. Az MSZP a felkérést
elutasította,
maradt tehát a Piliscsabáért Egyesület.
Péntek kora délután hívott fel dr. Császi
Ferenc jegyző és
tájékoztatott a fent vázolt helyzetről, kérve,
hogy minimum
négy delegáltat állítsunk annak érdekében,
hogy a népszavazást
szabályosan le lehessen bonyolítani. (Összesen
hatra volt szükség, de volt két felesküdött
pótjelölt, akiket
szükség szerint át lehetett irányítani).
A delegáltjaink este
nyolc után tehetik le az esküt a polgármester
előtt. Nem
részletezem, hogy hány telefonbeszélgetést
bonyolítottam le
azon a délutánon, ennek ellenére este fél
nyolckor még csak
két delegáltunk volt. Végül pár perccel nyolc
elott a számuk
ötre emelkedett. Ők - Dániel Emese, Demény
Tamás,
Fábián Magdolna, dr. Kolozsváry László és
Vadas János -
mentették meg a népszavazást és ezt ezúton
is hálásan -
a népszavazást támogató valamennyi piliscsabai
polgár
nevében is - köszönjük nekik.
Elismerés illeti Manek János polgármester
urat, aki
tevékenyen közreműködött a baj elhárításában,
továbbá
azokat a piliscsabai szavazókat, akik részvételükkel
és igen
szavazatukkal sikerre vitték a népszavazást.
Mindenkinek köszönet a példás összefogásért!
László Erika
elnök
A népszavazás eredménye
A szavazatra jogosultak száma: 5210,
a részvevok száma: 2716 = 52,13%
| KÖRZETEK | IGEN | NEM | ÉRVÉNYTELEN |
| 1. körzet | 425 | 34 | 11 |
| 2. körzet | 261 | 33 | 3 |
| 3. körzet | 374 | 32 | 19 |
| 4. körzet | 435 | 34 | 13 |
| 5. körzet | 343 | 140 | 92 |
| 6. körzet | 418 | 38 | 11 |
| Összesen | 2256 | 311 | 149 |
| 83,06% | 11,45% | 5,49% |
1. Körzet: Jókai Mór Általános Iskola
2. Körzet: Hauck János német nemzetiségi
iskola
3. Körzet: Ward Mária iskola
4. Körzet: Mezőgazdasági Szakiskola
5. Körzet: Uradalmi Ház
6. Körzet: Mezőgazdasági Szakiskola

vissza a főoldalra