Dávid és Góliát
A civilek győzelme a multicég felett






















A pilisjászfalui veszélyes anyagokat felhasználó műanyag-feldolgozó üzem telepítésének megakadályozása volt a Piliscsabáért Egyesület számára az első nagy kihívás. A hazai környezetvédő mozgalmak elismerését is kivívó ügyben a falu lakossága azonnal mellénk állt, rövid két hét alatt 1500 tiltakozó aláírást gyűjtöttünk 2000. októberében, és ezzel olyan támogatottságot szereztünk, amelynek tudatában kötelességünk volt mindent megtenni az itt élők egészségének védelmére. Ügyünket támogatta a Parlament Környezetvédelmi Bizottsága is. Beadvánnyal fordultunk az Alkotmánybírósághoz, 53 jogsértést találtunk, ezért több pert indítottunk, s bár nem mindegyik végződött sikerrel, végül a legfontosabbat, kibocsátási értékkel kapcsolatosat megnyertük, mert a bíróság megállapította, hogy a cég nem szolgáltatott széleskőrűen adatokat az általa használni tervezett káros vegyi anyagokról. A környezetváédelmi előírások időközben szigorodtak, így új eljárást már nem tudott a cég indítani környezetvédelmi engedély iránt, mert az időközben életbe lépett levegővédelmi jogszabály szerint azon a helyen a gyár már nem volt felépíthető, hiszen nem volt meg a kellő védőtávolság a lakóterület és a gyár között.
A legfontosabb bizonyíték a gyár veszélyességére az a tény volt, hogy olyan technológiát akart Pilisjászfalura telepíteni, amelyet a cég anyaországában, az Egyesült Államokban már 1998-ban betiltottak.



vissza a főoldalra


A 10-es út mentén álló tábla szerint a JCA véglegesen letett arról, hogy Pilisjászfalu belterületétől, lakóházaitól útszélességnyire vegyiüzemet építsen fel