Piliscsaba természeti értékei

Tanulmány
Írta: Könczey Réka

Piliscsabáért Egyesület

2003

1. Madártávlatból

Piliscsaba térsége természetvédelmi szempontból a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területe. Az 1997-ben alapított Nemzeti Park térségében három nagy tájképi egység: folyóvölgyek, hegységek és síkság találkozik. Ebből következik a terület nagyfokú változatossága, amely Magyarországon egyedülálló. A nemzeti park csaknem egész területére jellemző a többé-kevésbé zárt erdőtakaró. A Nemzeti Park Igazgatóság felügyeli a Budai Tájvédelmi Körzetet, benne a Szénások-hegycsoportját, mely 1995 óta az Európa Tanács Európa Diplomás területe. A cím az itt található természeti értékek nemzetközi fontosságát mutatja.

A Pilis az egyik hazai bioszféra rezervátum, a Pilis-tető a rezervátum egyik magterülete. A bioszféra rezervátum pufferzónája (ütköző zónája) is védett terület, melyen azonban a kutatási és a fenntartható erdő- és vadgazdálkodási módok engedélyezettek. A Pilis nem véletlenül lett egyike az öt kiválasztott bioszféra rezervátumnak. Nagyon fontos szerepe van a környéki élővilág fenntartásában.

Hazánkban a működő ökológiai hálózatok szükséges részei az ökológiai folyosók. A pilisi-medencék is ilyen ökológiai folyosók. A völgyek mentén madarak vonulnak, a szél ezen az úton repíti a pollent, a vízfolyásokkal terjedő, vándorló élőlények is a völgyekben folyó patakokkal mozognak. Hajdanán a Duna folyt erre, és azóta is fontos közlekedési zónája ez az élőlényeknek. Ha ezeket az élő folyosókat tönkretesszük, elszigeteljük a még meglévő természetvédelmi területek egymástól. Az elszigetelt területek populációi nem képesek genetikai információcserére, ezért alkalmazkodási lehetőségeik beszűkülnek. Az elszigetelődő élőhelyekről kipusztulnak azok az állatfajok, amelyek életmenetében fontos szerepet játszottak a folyosók: amelyek rendszeresen vándorolnak, vagy amelyeknek nagyobb az élettér igénye, mint a megmaradó terület. Úgy szokták mondani, ha egy élőhely kiterjedése a felére csökken, akkor az ott élő fajok száma a tizedére apad.

A térség vizes élőhelyeivel és üledékes alapkőzetű hegyeivel botanikai (növénytani) szempontból az ország legértékesebb, legváltozatosabb területei, számos bennszülött növényfajjal. A magyar botanikusok tucatnyi „szent” helye közül négy ezen a vidéken van, ha nem is Piliscsabán. Vajon mi lehet az oka a növénytani értékek feltűnő sűrűsödésének? Minden bizonnyal az, hogy a nagy kiterjedésű alföld határvidékei közül itt a legváltozatosabb a felszín, a hegyvidék felszíne (kínálva ezzel változatos élőhelyeket, amelyeken változatos élő közösségek alakultak ki, ahol sokféle faj találta meg életfeltételeit a földtörténet során). A változatos felszín a dolomitnak köszönhető, ugyanis a dolomit - fizikai tulajdonságainak, mozgalmas felszínének köszönhetően – úgynevezett foltos élőhelyeket hoz létre. A mozgalmas felszín változatos mikroklímát, egyes helyeken a fás növényzet számára elfoglalhatatlan felszíneket (kopárokat), máshol kis hőingadozású, stabil zugokat teremt, ahol különleges igényű növényfajok élhetnek túl kedvezőtlen évszázezredeket. Soha nem szabad elfelejteni, hogy az állatvilág számára a növényzet az élettér alapvető eleme: nem a növények települnek számukra megfelelő állatok élőhelyére, hanem fordítva. Ezért a botanikai értékek jelzik az állattani értékek valószínű előfordulását is. Miközben a jégkorszakok az alföld lágyszárúit elpusztították, azok fennmaradtak a dolomitvidékeken, majd a jégkorszakok múltával az alföldre innen települtek vissza. Ennek bizonyítékául hozzák fel a naprózsát, amely mind a dolomiton, mind az alföldi homokon él. A mészkő a karsztjelenségek és a barlangok világa. A dolomit a mozaikosság, a kis területen meglévő nagy változatosság alapja. A dolomit mozgékony felszíne miatt sajnos a dolomiton kialakult élőhelyek nagyon könnyen tönkremennek (degradálódnak) emberi behatásra. A taposás (kerékkel, lóval, bakanccsal), vagy a gyomosodás még a védett dolomitfelszíneket is egyik pillanatról a másikra elértéktelenítheti. Amennyiben ezek a folyamatok az utolsó megmaradt foltokat teszik tönkre, akkor már nincs honnan visszatelepednie a ritka fajoknak.

A Dorogot és Pilisvörösvárt képzeletben összekötő egyenes mentén történt minden bizonnyal a Középhegység és a Kisalföld, Alföld közötti történeti flóravándorlás legjelentősebb szakasza. Számos, Budapest környékéről már kipusztult vagy ott ismeretlen növényfaj egyedüli előfordulási helye e térség. Flóratörténeti és természetvédelmi szempontból ezért különös értéket képvisel.

A táj változatossága (mely a földtani változatosságnak köszönhető) kiemelkedő. Ennek tulajdonítható, hogy nagyon kis területeken belül is egymástól különböző élőhelyek vannak, természetesen különböző társulásokkal. Ez a magas biodiverzitást jelenti.

A Nemzeti Park és a Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területei is látogathatók, természetesen betartva az érvényes előírásokat (melyek közül a túrázók számára legfontosabb, hogy a kijelölt utakról nem szabad letérni). A tájvédelmi körzet létrehozásának szempontjai voltak, hogy a kiránduló- és üdülőterületek (közös néven, idegen szóval: rekreációs területeket) megóvják, hogy a tudományos kutatás feltételeit biztosítsák, és a kultúrtörténeti értékeket megőrizzék. Ma már ezekkel egyenrangú szempont a terület közjóléti funkciójai közül az észak-nyugati szélcsatorna védelme, és a főváros (főként északnyugati területeinek) átszellőzéséhez tiszta levegő biztosítása.

2. Tájak

Három kistáj osztozik az érintett térségen: a Budai-hegyek, a Pilisi-hegyek, és a Pilisi Medencék kistáj. A pilisvörösvári szerkezeti árok választja el a Pilist és a Budai-hegységet egymástól. Az élő és a hajdani vízfolyások mentén ártéri üledékek alkotják a talajt. A pilisvörösvári árok mentén homok, futóhomok van.

A völgyek mezozoós kőzetekből épültek fel, változatos térszintűek. Vízföldtani szempontból nagyon fontosak, mert a budai (jobb parti) langyos és meleg forrásoknak, valamint a bal parti (nem tévedés, a pesti) mély karsztforrásoknak vízgyűjtő területe. A jobb parti hévforrások római fürdői, csillaghegyi, óbudai, rózsadombi, Gellért-hegyi langyos és meleg források. Mindkét oldali források északnyugati irányból pótlódnak, a mélyen a felszín alatt lévő vízáramlásoknak megfelelően.

A Pilis és a Budai-hegység fő kőzetalkotója , a mészkő és a dolomit egységes, összefüggő rendszert alkot. A medencéket fiatalabb, üledékes kőzetek töltik ki. A nagy törésvonalakat követő karsztos járatok mentén a mészkő és a dolomit nagy mennyiségű vizet vezet. A triász mészkőre és dolomitra települt az eocén mészkő, mely hidraulikailag egy rendszert alkot a feküjével (alapkőzetével). A medencéket és a süllyedékeket fiatalabb képződmények töltik ki: márga és homokkő. Ezek csökkentik a beszivárgást, és fölöttük agyag van, ami vízzáró, amíg át nem fúrják vagy vágják.

A földtörténet triász időszakában keletkezett mészkőből és dolomitból felépülő, rögökre darabolódott Pilis-hegységre jellemzőek a meredek, kopár mészkő- és dolomitlejtők. A területen kevés az állandó vízfolyás, a karsztosodás jelentős mértékű. A Budai-hegység változatos formái, a dolomithegyek, szurdokvölgyek, sziklaalakzatok jelentős természeti értéket képviselnek. A karsztosodásra alkalmas kőzetekben a mélyből feltörő hévizek oldó hatására barlangok keletkeztek. A Budai-hegységben 189 barlangot ismerünk, melyek közül 13 fokozottan védett, a Pilis 232 ismert barlangjából 12 fokozottan védett.

 2.1. Pilisi-hegyek

A Pilisi-hegyekhez tartozó rész éghajlata mérsékelten nedves, illetve lejjebb mérsékelten száraz. Évente mintegy 180 nap fagymentes. Uralkodó széliránya északnyugati. Az északnyugatról határoló patakvölgy a Kenyérmezői-patak völgye. A patak 19 km hosszú, vízgyűjtőterülete 136 km². A kistáj Budapest és a Dunakanyar vízbázisának háttérterülete, ezért a fokozott vízminőség védelem kiemelt fontosságú. A kistáj kultúrtörténeti és természetvédelmi értékekben gazdag. Pilisi Tájvédelmi Körzet néven nagy részét 1978-ban védetté nyilvánították. Közkedvelt kirándulóhely.

 2.2. Pilisi Medencék

A Pilisi Medencék kistáj több alegységből áll: Pomázi-, Pilisvörösvári-, Pilisszentkereszti-, Dorogi-medence. Mérsékelten hűvös-mérsékelten nedves éghajlatú terület. Évente mintegy 175 nap fagymentes. Uralkodó szélirány ÉNy-i. A Dorogi-félmedencét a Kenyérmezői-patak csapolja le a Dunához. A kistáj kulturális és természeti értékekben gazdag. A Nagy-Szénás és környéke a dolomitlakó (pilisi) len egyetlen élőhelye a világon. A Garancsi-tó térsége kedvelt kirándulóhely. A kistáj a főváros agglomerációja, erős a közlekedési igénybevétele.

 2.3. Budai-hegyek

A Budai-hegyek kistáj északi határa a község főúttól délre fekvő területe. Enyhe, inkább száraz éghajlat jellemzi a kistájat. Uralkodó széliránya ÉNy-i. Piliscsabát délről dolomitos, karsztos hegyvidék öleli, melynek élő felszíni vízfolyása gyakorlatilag nincs. A völgyfenéken öntéstalaj, feljebb lösz takarja az alapkőzetet, a meredek hegyoldalak, a tetők csupasz vagy nem összefüggően takart dolomitfelszínek.

 2.4. Veszélytényezők

Piliscsaba külterületén számos ún. „természeti terület” van, köztük tájképi szempontból kiemelkedő jelentőségűek a Pilis erdővel borított hegyoldala, a Kenyérmezői-patak és az azt kísérő társulás, valamint a nevezetes sziklakibúvások a település délkeleti határában. Tájképi értéknek tekinthető az építészeti örökségként a falu belterületén nyilvántartott hagyományos településszerkezetű településrész is. Az ingatlanok művelését azonban 90%-ban felhagyták (migráció miatt: részben az egyedül maradt elaggottak nem képesek a hagyományos művelésre, részben a beköltöző fővárosi kötöttségű családoknak nem jut erre ideje). Ennek biztosan előrejelezhető következménye lesz a tájidegen akác és a japán keserűfű térhódítása, melyek degradálják a faluképet is.

Piliscsaba tájait leginkább veszélyeztető tényező az átgondolatlan és összehangolatlan területhasználat (köztük zöldmezős beruházások, nyomvonalas létesítmények), és a feldarabolódás. A felszín alatti erőforrások közül legveszélyeztetettebb a vízkészlet, mert karsztterület lévén mindenfajta „felülről jövő” szennyezőanyagra, és a túlzott használatra is nagyon érzékeny. Nem véletlen, hogy a magyar tájvédelmi stratégia kiemelt tájtípusai a vízgazdálkodás szempontjából kitüntetett szerepű karsztterületek, valamint a különleges tájképi értéket és értékes élőhelyet jelentő dolomitfelszínek, magányos sasbércek. A stratégia szerint az ilyen területeket meg kell óvni a tájromboló nagy létesítményektől, a kiterjedt parcellázásoktól. Meg kell szüntetni a táj képét mérhetetlenül rontó és közegészségügyi szempontból is súlyosan kifogásolható illegális hulladéklerakó helyeket. A tájidegen növényzettel beültetett, kiemelten értékes tájakon helyre kell állítani az ökológiai viszonyoknak megfelelő természetes vegetációt. Nemcsak a tájvédelem, hanem az élővilágvédelem fontos része a kultúrtájak féltermészetes élőhelyei, nálunk elsősorban a Kenyérmezői-patak és annak kísérő társulásai.

 3. Emlékek

A földtörténeti, kulturális és természeti mementók, pontszerű értékek könnyen megőrizhető örökségünk.

 3.1. földtörténeti emlékek

A földtörténeti harmad- és negyedidőszakban a területet elárasztó beltenger emlékeként megkövesedett cápafogakat rejt a talaj. A felszín alatti kincsekhez tartoznak a barlangok is, melyekből a Pilisben több mint 200 található – környékünkön legismertebbek a Leány-, és a Legény-barlang, valamint a piliscsabai Klotild-barlang. Mindhármat említi Kaán Károly, aki Magyarország első átfogó természetvédelmi leltárát készítette el négy emberöltővel ezelőtt. A Nemzeti Park Igazgatóság felügyeli a Budai-hegység igen gazdag barlangvilágát is.

 3.2. Kulturális emlékek

A kulturális mementók közé tartoznak a fontos táji szereppel is bíró védett fák és fasorok. A majdnem négy kilométernyi, belterületi utakat szegélyező védett fekete és erdei fenyő, valamint vadgesztenye, és a nem védett óriásnyár és berkenye fasorokat több tényező is veszélyezteti. A közlekedési eredetű levegőszennyezés és a nem kedvező klíma miatt érzékennyé vált főút menti vadgesztenyék egymás után a levélaknázómoly áldozataivá válnak. A fiatal, újonnan ültetett berkenyéket elsősorban a gondatlan vagy rosszindulatú károkozás, fizikai sérülés, törés fenyegeti. A Piliscsabáért Egyesület által telepített suhángok kitördelését a legjobb szándék mellett sem lehet véletlennek tartani, ha a telepítés utáni héten, az elvileg zárt iskolaudvarba bejutó idegen suhancok törik azokat ketté az iskolások szeme láttára. A nyárfákat – természetes tulajdonságaikból eredően – sorra kivágják a lakosok. A negyven-ötven évvel ezelőtti faj(ta)választás rossz döntés volt, hiszen a nyárfa ugyan gyorsan ad mutatós fasort, de puhafa lévén hamar öregszik, és nőivarú egyedeinek termései (repítőszőrei) miatt a lakosság intoleráns a fafaj irányába. Az intoleranciát fel nem ismerve hivatkoznak a veszélyes fákra, az allergiára a lakosok, amikor engedélyt kérnek és kapnak a nyárak kivágására. A védett gesztenyesorokban évente 5-8%-nyi az egyedpusztulás, a fák által nehezen viselt klíma (alacsony páratartalom, kicsi beszivárgás, elégtelen vízellátottság) és a vadgesztenyemoly terjedése miatt. A gesztenyesorok alatt lombhullás után szinte mindenhol megtörténik a lomb eltakarítása, mely elsődleges eszköz a moly terjedésének akadályozására. Fontos lenne terjeszteni, hogy a fertőzött gesztenyelombot el kell égetni, nem szabad komposztálni. A védett fenyősorok jól bírják az időt, pusztulás közöttük gyakorlatilag nincs.

Kulturális emlékhely lehetne a község külterületén található forrás, mely hagyományosan kiépített, de ma már rossz állapotban lévő, elhagyatott foglalás. A forrás felújítása több társadalmi és közigazgatási szervezetnek is kimondott célja. Remélhetően az következő néhány évben kitisztítása és felújítása megtörténik.

3.3. Természeti emlékek

Természeti emlékhely a volt lőtér északi oldalán lévő három sziklakibúvás: a Gomba-szikla, a Sas-szikla és az Ördögoltár. Bár a lakosság tud ezekről, kirándulók ma már sokkal kevesebben látogatják ezeket, elsősorban azért, mert a környék elhanyagolt, a sziklák az irtáson kialakult szedres bozót miatt nehezen megközelíthetőek, és mert a lőtér felé vezető úton a közlekedés nem tekinthető biztonságosnak, és mert az itt parkoló gépkocsikat feltörik. Nem elhanyagolható szempont, hogy a községnek ezen határán van a legtöbb illegális szemétlerakó: a szép és értékes fajokban gazdag, valamint a sziklákat őrző vidék sokkal jobban hasonlít szemétteleppé, mint kirándulóhellyé.

 4. Felszíni vizek

A Dunába ömlő patakok, valamint a Pilis karsztvíz készlete kiemelkedő jelentőségű víztani érték. A felszín alatti vizek közül a mély karsztvíz egységes és összefüggő, ÉNy-ról DK felé áramlik. A budai hévforrások táplálója. A rétegvíz elhanyagolható. A talajvíz a negyedkori, tehát a legfiatalabb rétegekben mozog. Szennyezettsége általános a falu egész területén, elsősorban a hajdan (50-120 éve) ásott kutakba juttatott háztartási szennyvizek és csurgalékvizek miatt.

 4.1. Vízfolyások

A területen a kiterjedt karsztok miatt kevés, főleg időszakos forrás van. A Kenyérmezői-patak élővíz jellegét a Kenderesi út felől, a hajdani hegylábi mocsárrét területéről eredő névtelen vízfolyás sokkal állandóbban szolgálja, mint az eredeti forrásvidék (a főúttól délre, az Árok utca felé lecsapolódó budai-hegységi vízgyűjtő), ezért nem véletlen, hogy sokan tartják a patak fő medrének a Kenderesi út felől érkező ágat. Az eredeti forrásterület a Dunántúli-hegység bauxitbányái miatt majd’ négy évtizede kezdett, és kb. 15 éve felhagyott karsztvízszint kiemelés miatt apadt el. Felújulása várható, hidrogeológusok szerint a következő két évtizedben. (Több évtizedet tesz ki néhány méternyi karsztvízszint csökkenés visszapótlódása.)

 4.2. Állóvizek

Állóvíz alig van. A Garancs főleg talajvízből és csapadékból táplálkozik, ezért vízállása változó, 2003-ban veszélyesen alacsony. Alul vízzáró agyagréteg van. Ma nincs karsztvíz utánpótlása, bár lehet, hogy volt valaha.

 4.3. Mocsárrétek

A Kenyérmezői-patakot kísérő mocsárrétek, és a Kenderes környéki mocsárrét fél évszázada még nyílt víztükröket is jelentett, és ezzel együtt nemcsak fürdőhelyet, de jóval gazdagabb növénytársulásokat, és változatosabb állatvilágot is adott a falunak. Ma csak 1-2 pár vadréce (csak tőkés réce) költ a területen, a kétéltű állomány összetétele és mérete is töredéke a néhány évtizeddel ezelőttinek.

A mesterségesen kialakított lakóparki vízfelszínek még nem alkalmas élőhelyek.

Számos kis folt, értékes vizes élőhely található még a Kenyérmezői-patak mentén, melyek órái gyakorlatilag meg vannak számlálva. A Jászfalu felé vezető 10-es út bal oldalán még meglévő egybefüggő nádast érdemes lenne tanösvénnyel és kilátóval élvezhetővé tenni: így talán érthetőbb lenne a táj értéke a lakosok és az átutazók számára.

 5. Élőhelyek

A piliscsabai Kálvária-hegy (amit a Csabagyöngye lakópark részben elfoglalt) és a lőtér is rendkívül értékes homoki terület. Vörösvár, Csaba és Piliscsév irányában az erdős Zajnát-hegyek, melyeket a Somlyók zárnak le, rendkívül sok védett fajnak adnak otthont. Sok értékes dolomitgyep folttal. A kenyérmezői patak és a Dági völgy tartozik még a természeti területekhez.

5.1. A Pilishez tartozó erdősült területek

A Piliscsaba felett magasodó Kopasz-hegy és Zajnát-hegyek már részei a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak. A Dunántúli-középhegységre jellemző molyhos tölgy - bükk – virágos kőris alkotta elegyes karszterdő a Pilisben éri el elterjedésének keleti határát. A sajmeggyes karsztbokorerdő a déli sziklás gerincek, meredek oldalak elterjedt társulása, jellemző lágyszárúja a magyar bogáncs, de a jégkorszakból fennmaradt magyarföldi husáng is itt él. A melegebb lejtőket molyhos-tölgyes, a hűvösebb és a magasabb térszíneket mészkedvelő zárt tölgyes borítja. Tavasszal harangláb, madárfészek kosbor, tavaszi hérics, leánykökörcsin, hangyabogáncs, vitézvirág, törpe nőszirom virít. Vadmacska, menyét és borz is járja itt a hegyeket. A szarvas és vaddisznópopuláció erős, a borzállomány is stabil. Ritkán hallani a Zajnát-hegyoldalban a fekete harkályt, előfordul a közép fakopáncs, míg gyakori a nagy fakopáncs.

Külön említést érdemel a fenyvesek tisztásain fennmaradt dolomit-növényzet (zárt sziklagyep, sziklafüves lejtősztyepprét, mészkedvelő nyílt sziklagyep, illetve molyhos-tölgyes bokorerdő és mészkedvelő zárt tölgyes élőhelyeken). Itt él például a tavaszi hérics, a Szent István király szegfűje, a leánykökörcsin, a törpe nőszirom, vagy a fecskefarkú lepke, a kardoslepke, a dolomit-kéneslepke, az ibolyás tűzlepke, a nagy tűzlepke, az Atalanta-lepke, a gyászlepke, a nagy rókalepke, a nappali pávaszem, a csőröslepke, az imádkozó sáska, a zöld gyík, az erdei sikló, a zöld küllő, a kerti rozsdafarkú, a holló, a macskabagoly és az erdei fülesbagoly.

 5.2. A Budai-hegységhez tartozó erdők

A Budai-hegységhez tartozó erdősült részeken a legtöbb ritka, védett növényfajt a sekély termőrétegű, sziklakibúvásos mészkő vagy dolomit kőzeten kialakult élőhelyeken találjuk. A karsztbokorerdőket főleg molyhos tölgy és virágos kőris vagy sajmeggy alkotja, míg az északi dolomitlejtők elegyes karszterdőiben letörpült bükk mellé társul a virágos kőris. A hazai flóra egyik leghíresebb növénye, a pilisi len reliktum és endemizmus is. A világon egyetlen termőhelye a Szénás hegycsoport.

Az állatvilág fajokban igen gazdag. A gyeptársulások nevezetessége a hosszúlábú hangya, a ritka fűrészlábú szöcske és az eurázsiai rétisáska. Számos kétéltű és néhány hüllő él erre: a tarajos gőte a belterületen vízaknákban telel, a vízisiklók vagy a mocsári teknős sem ritka. A fészkelő madárfajok száma több mint száz. Az utóbbi években elterjedt a fekete harkály és a holló. Igen gazdag madárvilágunk ragadozói közül kiemelkedő jelentőségű a kerecsensólyom, az átvonuló kék vércse, gyakori a karvaly, a héja és az egerészölyv.

A magyar flóra bennszülött (endemikus) növényfajaiból is sok él itt. Maradványfajok (reliktum) is élnek erre, régi földtörténeti korok tanuságaként. Reliktum endemizmus növényfaj összesen 8 van hazánkban.

5.3. Gyepfoltos erdők, lejtőssztyeppek, sziklagyepek

A lőtér környéki, Budai-hegységhez tartozó hegyoldalak és a völgy természeti értékei a különleges, és a kirándulók által igen kedvelt sziklaalakzatok és az értékes társulások (homoki gyepek, sziklagyepek, pusztafüves lejtők), melyek számos védett fajnak adnak otthont. A helyi erdők cseres tölgyesek. A sziklagyepekbe telepített fekete fenyvesek fennmaradt természetes foltjai nyílt dolomit-sziklagyepek, értékes fajokkal (Szent István király szegfű, kövér daravirág, magyar csenkesz, fekete kökörcsin).

Kiemelten értékesek a terület egyes részeit, ahol például fürtös homokliliom, kövér daravirág, kígyótárnics, magyar csenkesz, budai berkenye és magyarföldi gurgolya él. A lőtéren az egész Budai-hegységre nézve unikális poloskaszagú kosbor, valamint például tarka nőszirom és egy árvalányhaj faj él. A pusztafüves lejtőkön budai berkenye, fekete kökörcsin és tavaszi hérics él.

A piliscsabai volt munkásőr lőtér zárt alföldi sztyepprét jellegű élőhelye és zárt cseres-tölgyese szintén említést érdemel. Poloskaszagú kosbor, tarka nőszirom, árvalányhaj, fekete kökörcsin, nagy ezerjófű, Szent László tárnics, berkenye, tavaszi hérics, Sadler imola él itt. Nemcsak növények, állatok is viselik a lőtér terheit, köztük gyurgyalag, egerészölyv, kakukk, búbos banka, sárgarigó, léprigó, cigánycsuk, erdei pityer és mások. A Gomba-szikla és az Ördög-szikla környékének tisztásain, valamint a Kálvária-hegyen fajgazdag dolomit gyepfoltok maradtak fenn a telepített fenyvesekben. Fajaik pl.: magyar gurgolya, Szent László füve, nagy pacsirtafű, borzas vértő, Szent István király szegfűje, ezüstvirág, hangyabogáncs, deres csenkesz, sárga és árlevelű len, sárga kövirózsa, kövér daravirág, szürkés ördögszem, fekete kökörcsin, árvalányhaj, közönséges borkóró, magyar repcsény, homoki fátyolvirág, fürtös homokliliom; Atalantalepke, nappali pávaszem, nagy rókalepke. Ma a BM kezelésében lévő, szeméttelepnek látszó, kocsironcsokkal terített vidéken már nem találtunk poloskaszagú kosbort, tehát az egyetlen Budai-hegységi populáció is kiveszett.

 5.4. Vizes élőhelyek

Piliscsabától a Kenyérmezői-patak alsófolyás irányában veszélyeztetett természeti terület, nádas, vizes élőhely terül el. A Kenyérmezői-patak menti Hosszú-rét felmérése során talált legértékesebb társulások a sásláprét és a kékperjés (kiszáradó) láprét. A fajok közül a természetvédelmi szempontból értékesebbek (ritkák és/vagy védettek): gyérvirágú csetkáka, széleslevelű gyapjúsás, kétsoros káka, hússzínű ujjaskosbor, buglyos szegfű, lápi nyúlfarkfű, fehér zászpa. A nagyközönség számára talán ismertebb fajok pl. a sárga nőszirom, a bársonyos kakukkszegfű, az őszi és a csabaire vérfű, a macskagyökér, vagy éppen a nád és a gyékény.

A vizes élőhelyek sorozata az ökológiai élőhely folyosó rendszer meghatározó része. A lápok, láprétek, vagy a mocsarak, mocsárrétek roppant érzékenyek és nemzetközi összevetésben is kiemelkedően értékesek. Ezért a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv szerint kerülni kell a természetes álló- és folyóvizek, összefüggő vízrendszerek vizes élőhelyeinek átalakítására irányuló tevékenységeket. Kultúrkörnyezetben az ökológiai folyosók legfontosabb szerepe az, hogy még kevéssé értékes formájukban is (pl. fasorok, csatornaszegélyek) a természetszerű életközösségeket képviselik, s a környezet csekély biodiverzitásának jelentős része bennük összpontosul. A Nemzeti Ökológiai Hálózat magterületei közé tartozik a Budai-hegység (a Szénás-hegycsoport nemzetközi, a többi most tárgyalt terület országos jelentőségű magterület) és a Pilis (déli vonulata nemzetközi jelentőségű magterület).

A patak menti vizenyős élőhelyeken keményfa-ligeterdők és láprétek létezhettek, mint intrazonális társulások. Ezeket az erdőket azonban szintén kiirtották, a szabad vizeket szabályozták, a "lápokat" lecsapolták, az öntésterületek kiváló talaját pedig kapások termesztésére és épületek emelésére használták. Ezzel számos értékes élőhelyet szüntettek meg, és e folyamat sajnos napjainkban sem állt még le. Pedig e vizes területek és maga a (szennyezetlen) víz az elkövetkező évszázadok legértékesebb kincse, mely különösen egy olyan száraz, forró nyarú vidéken, mint amilyen a Pilisi-medencék, értékelendő és megbecsülendő. Ezért is érthetetlen, hogy a patak mellett végig egykori tsz-telepek és állami gazdaságok, újonnan épített autóbontó telepek, szemét- és sittlerakó helyek létesültek, melyek túlterhelik a medence fő vízfolyását, az ingadozó vízjárása miatt az amúgy is különösen érzékeny Kenyérmezői-patakot. A patakot kísérő, ma már bolygatott élőhelyek: dombvidéki mocsárrétek, ártéri félruderális gyomnövényzet, nemes nyárasok, és persze a víz.

 5.5. Belterületi élőhelyek

A faluban a beállt, régebben beépített részeken a szokásos „városi” élőhelyek alakultak ki. A település hagyományosan gazdag faállománya belterületi költőhelyet ad karvalynak, harkályoknak, sárgarigónak, hagyományosan urbanizált kis énekeseknek. A terület költő és telelő madárpopulációja az országban tapasztalt trendeknek megfelelően viselkedik. Például a kerti rozsdafarkú állományt a házi rozsdafarkú váltotta fel, a barátcinege rendszeres (nem alkalmi) lakója a nagyobb fafoltoknak. A településen nagyon sokfelé etetik télen a madarakat, és a Piliscsabáért Egyesület külterületi madáretetőket is fenntart. Emlősök közül a nyest előfordulása általános, a falu területén 6-10 telken is él. Mozgásukat a kerítésezés (lakótelkek körbekerítése) nem befolyásolja (ellentétben például a sünével), de a csökkenő falusias jellegű gazdálkodás (kevesebb háziállat, kevesebb termény, kevesebb rágcsáló) hatására a közeljövőben várható egyedszámuk csökkenése.

A fácánpopuláció stabil, fogoly a területen nincs. A Garancs felé eső (budai) hajdani szántókon kis egyedszámú fürj populáció él. A Garancs ürgepopulációja összeomlott: a 2001-es felmérésben néhány, a 2003-asban nulla ürgelyukat regisztráltunk.

A település kétéltűállománya az elmúlt évtizedben harmadára-negyedére apadt. A belterületi nedves élőhelyek legalább felét a tulajdonosok feltöltötték, és az évtized második felének száraz időjárása sem kedvezett az addig legnagyobb egyedszámú kecskebéka populációknak. A Garancsi út tó melletti szakaszán 2002-2003-ban kétéltűmentést végeztek Tinnye és Piliscsaba lakói a tavaszi időszakban.


vissza a főoldalra