Állásfoglalás a Sumlinról: van, ami nincs?

Mint ismeretes, május-június havában ismét a figyelem középpontjába került a Sumlin területe, miután egy vállalkozó ott egy Waldorf típusú óvoda ürügyén kiterjedt infrastrukturális fejlesztésbe akart kezdeni. E tervet támogatta a Gáspár Csaba képviselő vezette oktatási bizottság, hivatkozva a piliscsabai óvodai férőhelyek szűkös voltára, miközben a környezetvédelmi bizottság nemet mondott a tervezett tájrombolásra.
Később széles körben elterjedt a faluban a hír, hogy a vállalkozó állítólag nyilvánosan kijelentette, hogy valójában nem is ő, hanem Kimberger Ferenc állná az infrastruktúra kiépítésének költségeit. Hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudni.
A Piliscsaba-Klotildliget Községszépítő és Természetvédő Egyesület június 1-én fórumot rendezett, s - mint erről már több beszámoló is tudósított - az ott jelenlévők 98%-a nem támogatta a Sumlin feltörését.
A Piliscsabáért Egyesület még a fórum előtt felkérte a községszépítő egyesület vezetőit, hogy a Sumlin beépíthetőségével kapcsolatban tegyék közzé álláspontjukat és a táji értékek megvédésére összefogást és egy megbeszélést javasolt. Ezekre eddig nem került sor.
Tanulságos viszont áttekintetni a természetvédő egyesület tárgyban tett nyilatkozatait. Íme:
„Mivel addig nem lehet egységes álláspontot kialakítani, amíg a valós helyzetről nem tájékozódunk, nem tettünk nyilatkozatot." („Hírek", Ez az újság nálunk, 2004. június, 7. old.)
„Egyesületünk a tények és adatok birtokában a vitát összefoglaló állásfoglalását - a rendezvényen (a júniusi fórumon - a szerk.) résztvevő egyesületi tagok véleményeit is figyelembe véve - újságunk következő számában fogja közreadni." („Sumlin, Összefoglaló a Piliscsaba-Klotildliget Községszépítő és Természetvédő Egyesület által június 1-én megtartott lakossági fórumon elhangzottakról", Ez az újság nálunk, 2004. június, 5. oldal. - A beígért állásfoglalás nem jelent meg sem a júliusi, sem az augusztusi számban - a szerk.)
„Egyesületünk még álláspontját nem tudta kialakítani, mert az illetékes szakhatóságok állásfoglalásával nem rendelkezik." („Hírek", Ez az újság nálunk, 2004. július, 7. old.)
„Egyesületünk csak környezetvédelmi kérdésekben kompetens bármilyen nyilatkozatot tenni,... ...meg kell várni a Sumlin jogi rendezését, ezután lehet állásfoglalást kiadni" („Hírek", Ez az újság nálunk, 2004. augusztus 5. old.)
„Az egyesületünknek természetesen van álláspontja ebben a kérdésben is. A legfontosabb, hogy nem pártolunk további lakópark építéseket és belterületbe vonást sem. Ha ezek nélkül lehet valamit kezdeni ezzel a területtel, az más". (Interjú Csíky Gáborral, Piliscsabai Polgár, 2004. szeptember, 8. old.)
Összefoglalva úgy tűnik, hogy a községszépítő és természetvédő egyesület vezetősége májustól a mai napig eltelt négy hónap alatt azért nem tudott állást foglalni a többség véleménye szerint védettségre termett természeti terület megóvása tárgyában, mert nem ismeri a valós helyzetet, nem ismeri a tagok véleményét, nem ismeri a szakhatóságok állásfoglalását, sem a jogi helyzetet (van-e valami, amit ebben az ügyben ismer?, a szerk.), továbbá - és ez a legelképesztőbb -, mert a Sumlin ügyét nem tekinti környezetvédelmi kérdésnek.
Ezekre a megnyilatkozásokra az „Ez az újság" egy olvasója hívta fel a figyelmünket, mondván, hogy ha ő ki akarna bújni az egyenes beszéd és az állásfoglalás alól, ő is pont ilyeneket adna közre.

vissza a tartalomjegyzékhez