Nyílt levél Csíky Gábor Úrhoz
Az Ez Az Újság Nálunk című folyóirat felelős kiadójához

Tisztelt Csíky Úr!

Az Ez Az Újság júliusi számának hírrovata szerint (7.oldal) a Iosephinum közelében „leendő alapítók" oktatási intézményt kívánnak létrehozni. Azonban a tervezett „nagyszerű kezdeményezés" az én tollamból rémhírré vált - írja a lap.
Nem igazán értem mitől lenne rémhír az, amit leírtam, hiszen e témában az én szerkesztésemben egyedül és mindösszesen az alábbi szöveg jelent meg az EgyMásért hírlevelünk áprilisi számában, ezt szó szerint idézem:
„A KTÜB március 16-i ülésén jelen volt a Duna Ipoly Nemzeti Park képviselője, aki elmondta, hogy a természetvédelmi szakhatóság nem járul hozzá Piliscsabán újabb területek belterületbe vonásához, miután Piliscsabán az elmúlt években hatalmas területeket soroltak át lakóövezetté. Elmondta, hogy legutóbb márciusban a Iosephinum és a Lőtér közötti erdős terület belterületbe vonása ügyében kereste meg az Igazgatóságot egy érdekcsoport. Az ülésen határozat született arról, hogy a Műszaki Iroda a belterületbe vonási igénnyel jelentkezőkkel közölje, hogy a DINPI állásfoglalása nem teszi lehetővé a szerkezeti terv jelenlegi határain túlnyúló, új belterületek kialakítását".
A környezetvédelmi és településfejlesztési bizottság ülésén magam is részt vettem, ezért nyugodt szívvel tanúsíthatom, hogy ott pontosan a fentiekben leírtak hangzottak el. Ezt Önnek is tudnia kell, hiszen emlékezetem szerint többek között Ön is jelen volt ezen az ülésen.
Lapjuk tehát tévesen állítja, hogy a Duna Ipoly Nemzeti Park képviselője „hivatali státuszával visszaélve valótlan információkat továbbított a Piliscsabáért Egyesületnek", hiszen a fent leírt információk a településfejlesztési bizottság nyilvános ülésén hangzottak el. Állításuk hamis, a valósághoz semmi köze sincs, ráadásul alkalmas egy köztisztviselő alaptalan lejáratására is. Az a kijelentésük is hamis, mely szerint a Piliscsabáért Egyesület valótlanságokat állít, „hiszen belterületbe vonásokról az érintett területen nincs és soha nem is volt szó", mert a Piliscsabáért Egyesület e témában nem nyilvánított véleményt, pusztán közöltünk egy igazolhatóan valós hírt a hírlevelünkben. Akinek nem inge, ne vegye magára.
Az Ez Az Újság mostani számából nem derül ki kik állnak a „nagyszerű kezdeményezés" hátterében, azt viszont megtudhattuk, hogy valakik tárgyalásokat folytatnak a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal a „Iosephinum közelében" létesítendő oktatási intézmény kapcsán.
Ez több kérdést is felvet.
A „leendő alapítóknak" nem elsősorban az önkormányzattal illett volna-e megismertetni a tervüket? Vajon miért nem keresték meg ezzel eddig az önkormányzatot?
Milyen jellegű oktatási intézményről lenne szó és kik, milyen célból alapítanák?
Honnan tudják a lap szerkesztői és/vagy Csíky Gábor, hogy nincs belterületbe vonásról szó és azt, hogy „természetkímélő területhasznosításra" kerül sor? Ismerik a terveket? Ha igen, honnan?
Milyen felhatalmazás alapján, kik tárgyalnak a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal és miről? A háttérben folyó tárgyalásokkal milyen kész helyzet elé akarják állítani az önkormányzatot?
Honnan tudják, hogy éppen ezen oktatási intézmény ügyében folytak tárgyalások a Duna-Ipoly Nemzeti Park képviselőjével, hiszen a bizottsági ülésen csak annyi hangzott el, hogy egy érdekcsoport belterületbe akarja vonatni a Iosephinum és a Lőtér közötti területet?
Ön, tisztelt Csíky Gábor, talán részt vett-e ezeken a tárgyalásokon? Ha igen, milyen minőségben, egyesületi elnökként, a KKT vezetőjeként, magánszemélyként? Személy szerint fűződik-e érdeke e terv megvalósításához?
Pontosan hol épülne fel ez az oktatási intézmény? A Iosephineum „közelében" ugyanis félrevezetően szűkszavú kijelentés. Ha ehhez a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal kell tárgyalni, akkor feltehetően a Iosephinum és a Lőtér közötti területről van szó, hiszen az az állam tulajdonában van. Ezt a területet és az egész Lőteret azonban a természetvédelmi hatóság természetes állapotában kívánja fenntartatni. A fentiek fényében mire alapozzák azt a kijelentésüket, hogy „messzemenően figyelembe veszik a természetvédelmi hatóság álláspontját"?
Vajon Önnek, mint a községszépítő és természetvédő egyesület elnökének miért nincs ellenvetése amiatt, hogy a számunkra egyelőre ismeretlen célú oktatási intézményt mezőgazdasági (erdő) területen akarják felépíteni?
A községszépítő egyesület július 1-én megtartott lakossági fórumán a Sumlinban elképzelt óvoda kapcsán az egyesület többek között azt is javasolta, hogy: „intézményi terület beépítésére egyedi szabályozást kell alkotnia az önkormányzatnak". Nem lehetséges-e, hogy ez a javaslat burkoltan e „nagyszerű kezdeményezés" megtámogatását is szolgálta?
Végezetül, Önök a lapjukban azt írják, hogy a Sumlin körüli „csatározás" arra való, hogy elterelje a lakosság figyelmét az önkormányzat szabálytalan területfejlesztési törekvéseiről, mint például az Álomvölgy és a Magdolna-völgy. Ismét csak emlékeztetőül, mindkét terület belterületi státuszát az a képviselő-testület döntötte el, amelynek Ön, Csíky Gábor is tagja volt. Ehhez a jelenlegi önkormányzatnak semmi köze nincs, viszont súlyos örökségül kapták az előző testülettől, mint sok más, elhibázott döntést.
A Sumlin körüli csatározást mellesleg éppen a községszépítő egyesület szította „A területfejlesztés és a Sumlin" című lakossági fórum megrendezésével, ahol egyébként többek között két, a hatályos építési szabályzatokkal teljesen ellentétes javaslatot is előterjesztett. Az önkormányzatnak jelenleg nincsenek „területfejlesztési" törekvései, viszont megjelentek nála számosan olyan tervekkel, amelyek éppenséggel szabálytalan területfejlesztési törekvéseket mutatnak. Ezek közül az egyik a „Iosephinum közelében" létrehozandó oktatási intézmény.
Kérem, hogy nyílt levelemet a hamis állításaik helyreigazítása érdekében lapjuk következő számában teljes terjedelmében, változtatás nélkül adják közre és erről három napon belül értesíteni szíveskedjenek.
Piliscsaba, 2004. július 13.
Tisztelettel
László Erika
E levélre válasz lapzártáig nem érkezett. Az „Ez az újság nálunk" augusztusi száma a fenti levél közlése helyett ismételten leközölte azt a hamis állításoktól hemzsegő híranyagot, amely a fenti levél megírására indított, mondván, hogy ezt „László Erika kérésére" tette. Én ugyan nem ezt, hanem a fenti levél közlését kértem. Időközben a levélben feltett kérdések egy részére maguk a bekövetkezett események adták meg a választ.


vissza a tartalomjegyzékhez