2002. november


Rendszerváltás Piliscsabán

A Piliscsabáért Egyesület adja a legtöbb képviselőt
Büszkeséggel tölt el, hogy a Piliscsabáért Egyesület által jelölt és támogatott képviselojelöltek számban és szavazati arányban is megnyerték az önkormányzati választást. A csapat igen jól teljesített, az egyesület elnökeként ez nagy örömmel tölt el.
Köszönjük a piliscsabai polgároknak, hogy rájuk és a megújulás programjára szavaztak. A választópolgárok szavazatai arról is tanúbizonyságot adtak, hogy munkánkat, eddig eredményeinket értékelik községünkben.
Gondolom megértik, hogy annak kevésbé örültem, hogy a polgármester választás során alulmaradtam, de ezt nem vereségként élem meg, hanem sportemberhez illoen tudomásul veszem, hogy ez alkalommal más, jelesül Manek János, 991 szavazattal gyozött, míg én 796 szavazattal a második helyre kerültem. A szavazatok számának értékelése rámutatott, hogy míg Klotildligeten én nyertem meg a választást, a faluban Manek János kapta a legtöbb szavazatot.
Köszönöm azon választók bizalmát, akik rám szavaztak, és kívánom Manek Jánosnak, hogy munkáját siker koronázza. Piliscsabának sikeres polgármesterre van szüksége, hogy a jelenlegi elkeseríto pénzügyi válságból kikerülhessen és elindulhasson a fejlodés útján.
Bízom abban, hogy a Manek János vezette koalíció progamja és a miénk könnyen összeegyeztetheto lesz, hiszen az alapveto kérdésekben, a fontossági sorrendekben, a teeendokben sok tekintetben egyetértünk.
Az önkormányzati választások alkalmával elso ízben fordult elo, hogy két tömörülés csapatként képviselojelölteket indított. A Piliscsabáért Egyesület, mint civil szervezet és az MSZP-SZDSZ, mint pártkoalíció. Mindkét tömörülés 10-10 jelöltet mondhatott a magáénak. A Piliscsabáért Egyesület 10 jelöltje közül heten, az MSZP-SZDSZ koalíció 10 jelöltje közül ugyanakkor öten jutottak be az újonnan megválasztott képviselo-testületbe.
A Piliscsabaáért Egyesület képviseloi összesen 6018 szavazatot kaptak, míg az MSZP-SZDSZ koalíció tagjai 4175 szavazatot mondhattak a magukénak. Ha ehhez hozzávesszük a két tömörülés polgármester-jelöltjeire leadott szavazatokat is, a Piliscsabáért Egyesületet 6814, az MSZP-SZDSZ koalíció 5166 szavazatot nyert el.
A képviseloink közül Dr. Deli Árpád 1075 szavazatával a lista második helyét foglalta el, Dr. Csizmadia László független képviselojelölt után. Deli Árpádra többen szavaztak, mint a nyertes polgármesterre.
A szavazati arányok alapján kimondható, hogy a választásokon a Piliscsabáért Egyesület jelöltjei kapták a legnagyobb támogatást, így a választásokat a Piliscsabáért Egyesület nyerte meg, az Önök bizalmából.
Köszönjük a ránk szavazók támogatását, bölcs döntését.
A magam részérol ezután is a falu fellendítésén, gazdasági lehetoségei elorevitelén, anyagi helyzetének javításán fogok fáradozni, s ehhez minden tudásomat, képességemet továbbra is csatasorba állítom.
Kiss Antal

A Piliscsabáért Egyesület és Triznyai József jelölt megköszöni Bogárné Izsák Juditnak, Domokos Györgynek, Enyediné Gresiczky Annának, Fárizs Péternek, Fésus Zoltánnak, Kenéz Endrének, Kimmelné Búza Emesének, Vadas Jánosnak a Szavazatszámláló Bizottságokban, valamint László Erikának a Választási Bizottságban végzett munkáját, amelyet az egyesület és Triznyai József jelölt képviseletében látott el.


A választások éjszakája

A Piliscsabaáért Egyesület delegáltjaként vettem részt a Választási Bizottság munkájában. Vasárnap kora reggel léptem át a Polgármesteri Hivatal küszöbét, hogy csatlakozzam a többiekhez, Tóth Istvánnéhoz, a Választási Bizottság elnökéhez, Csabai Györgyné, Tóthy Károlyné bizottsági tagokhoz és Weszelovszky Istvánnéhoz, az MSZP-SZDSZ delegáltjához. Barátsággal fogadtak, igazán kellemes volt velük dolgozni mindvégig.
Sok teendonk nem nagyon akadt, láthatóan minden körzetben rendben mentek a dolgok. Összesen két észrevétel érkezett.
Dél körül befutott Platschek Jeno, aki bejelentette, hogy óvással kíván élni, mivel a polgármesterek számára készített szavazócédulán nincs ott az MSZP-SZDSZ embléma. Licskai Imre jegyzo elovette azt az okiratot, amelyet a polgármesterjelöltnek kellett kitöltenie, amikor jelöltette magát. Azon három kérdés állt, 1. kéri-e a jelöloszervezet nevének, 2. a rövid elnevezésének, 3. az emblémájának a megjelenítését a szavazólapon. A választ egy-egy kocka kipipálásával lehetett jelezni. Pipa viszont a harmadik kérdés mellett nem szerepelt. Az óvás elmaradt.
Napközben telefonon érkezett panasz hozzám arról, hogy az egyik doboz alakot változtatott, szétnyílt. Több helyen is újabb gyujtoládákat kellett beállítani, mert a lepedo nagyságú szavazócédulák hamar megtöltötték oket. Késobb a 4. körzetben lévo megfigyelonk jelentette, hogy a doboz ismét rendeltetésszeru alakot öltött.
A választási törvény eloírásai szerint gyorsjelentést kellett adni a polgármester választás eredményérol és a megyei listákra leadott szavazatokról. Nem sokkal kilenc óra után meg is érkezett az elso hír, hogy a 3. választókörzetben Kiss Antal vezet. Röviddel ezután befutott a többi körzet eredménye is, és világossá vált, hogy Kiss Antal 193 szavazattal alulmaradt. Nem töltött el örömmel a hír, Antalt sem. Ennek ellenére az elsok között volt, aki Manek Jánosnak gratulált. Éjféltájt megjelent Hársvölgyi Albert polgármester is, meglehetosen letörten. Kis ido után hazament.
Órákig nem történt semmi. Az elso gyujtoládák és jegyzokönyv a 3. körzetbol futott be hajnali fél kettokor. Az utolsó hajnali fél hatkor. A Választási Bizottság 26-ik órája volt talpon amikor az összesített jegyzokönyvek hétfo reggel negyed nyolckor elkészültek. Ekkor tudatosult bennem, hogy 7 jelöltünk került be a képviselo-testületbe és azt is, hogy a Piliscsabáért Egyesület jelöltjei szerezték meg a legtöbb szavazatot. Vagyis, hogy a választásokat a Piliscsabáért Egyesület nyerte meg. Ez igen boldoggá tett. SMS-ekben tudattam az eredményeket Kiss Antallal és a többiekkel. Antal éppen munkába menet, vidáman hívott fel, hogy szóban is elmondja mennyire örül a jó híreknek.
A bizottság tagjai már szedelozködtek, amikor Hársvölgyi Albert visszatért a hivatalába. A képviselok listájára nézve ezt jósolta: „ezekkel az emberekkel a testület egy évig sem lesz képes fennmaradni". Vajon kikre gondolhatott? László Erika

Egyezető tárgyalások

A választások eredményének megismerése után a Piliscsabáért Egyesület valamint az MSZP-SZDSZ támogatásával bejutott képviselôk megbízottjai egyeztetô tárgyalásokat kezdtek a bizottsági struktúra kialakításáról és az alpolgármester személyérôl. A tárgyaló felek között az új bizottsági struktúrát illetoen jelentos nézetkülönbség nem volt.
Mind az Országgyulésben, mind a nagyobb városok közgyuléseiben az alelnök személyére a legnagyobb ellenzéki frakciót állító párt, illetve szervezet tehet javaslatot, és ennek elfogadásáról még az alakuló ülést megelôzôen megegyeznek az érintettek.
A Piliscsabáért Egyesület alkotja a legnagyobb frakciót a testületben. Az egyesület jelöltje az alpolgármesterei tisztségre Dr. Deli Árpád, akinek a most felálló testületben a legnagyobb rálátása van az önkormányzati munkára, a hivatal muködésére, a testület elôtt álló megoldandó ügyekre. Jelölését alátámasztja, hogy ô kapta a második legtöbb szavazatot a választásokon (1075), többet, mint a polgármester.
A Piliscsabáért Egyesület az október 23-i tárgyaláson Manek János és Frech Miklós személyi javaslatait elfogadta, beleértve ebbe a Piliscsabáért Egyesület részérol delegálandó alpolgármester, Dr. Deli Árpád személyére tett javaslatukat is. Ezen a tárgyaláson a bizottsági struktúrában és a helyeket betölto személyek körében is egyetértés körvonalazódott.
Az október 30-i egyeztetésen azonban az MSZP-SZDSZ küldöttei jelezték, hogy inkább Hársfalvi Zsoltot látnák szívesen az alelnöki tisztségben. Az Egyesület elismeri Hársfalvi szakmai felkészültségét a pénzügyi területen, ennek alapján elfogadná ôt a pénzügyi bizottság élén. Alpolgármesterként azonban nem támogatja, tekintettel arra, hogy a képviselô kisebbségi kedvezménnyel, az egész testületben a legkevesebb szavazattal jutott be, és ez a jelölés semmibe veszi a Piliscsabáért Egyesület választási eredményét.
Lapzártakor az egyeztetések még folytak, és remélhetôleg megegyezéssel zárulnak.

A 2002. OKTÓBER 20-I KÉPVISELŐVÁLASZTÁS EREDMÉNYEI
A választásokon 38 jelölt indult. A végeredmény: 15 fős testület, plusz a polgármester.
A név mögött álló szám az elért szavaztokat jelzi.
1.Dr.Csizmadia László 1175
2.Dr. Deli Árpád 1075
3.Markovics András 967
4.Varga Éva 911
5.Weszelovszky Zoltánné 878
6. Ramocsai Pál 837
7.Bólya Rozália 831
8.Mocsáry Dezso 824
9.Frech Miklós 802
10.Grosz József 797
11.Platschek Jeno 787
12.Csonka András 753
13.Vargha Zsófia 731
14. Hidasiné Nemeskéri Szilvia 563
15. Hársfalvi Zsolt 478
A pirossal jelölt képviselők a Piliscsabáért Egyesület jelöltjei, illetve támogatottjai voltak.
Hidasiné Nemeskéri Szilvia (német) kisebbségi, Hársfalvi Zsolt (szlovák) kisebbségi támogatással jutottak be. A kisebbségi támogatottaknak a 13.-ként bejutott képviselő szavazatának felét kellett elérnie (731:2=366). A cigány kisebbségi támogatott Anyalai Bélának még négy szavazatra lett volna szüksége a bejutáshoz.



vissza a főoldalra