Képek

Az összetartozás boldogságának élménye Cherascoban
Testvérvárosi kapcsolatunk
Írta: Ocskayné Csízi Krisztina


Érdeklődéssel figyelem a körülöttem lévő világot, az eszem a másként gondolkodókon jár, töprengek a kultúrák egymásmellettiségén. Fáj, ha gyűlölködő hangot hallok, ha tehetetlen vagyok és önzést látok. Az ember él, szeret, dolgozik, rohan. Milyen jó, hogy itt Piliscsabá számtalan mód van arra, hogy meg-megálljunk, szívközeli kapcsolatba kerüljünk a művészetekkel, a civil szerveződésekkel, harmóniát és békességet teremtve magunkban. Az a tapasztalatom, hogy számtalan közösség, magánvállalkozó, jó érzésű ember van településünkön, akik sjnos nem egymással, egymásra nyitottan, hanem egymás mellett élnek (vannak persze kivételek). Ez alapvetően nem baj, hiszen így is sok-sok értéket teremtenek mindannyiunk számára.

A szintén jellemző pártviszályok, széthullott közösségek, a civakodó családok és a kettétört emberi kapcsolatok jól mutatják, hogy egyre kevesebben értenek az emberi egység megteremtésének művészetéhez.
Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy a tárgyak, amelyekkel együtt élünk nem idegenek számunkra, személyes kapcsolatunk van velük. Összetartozni valamivel örömforrás lehet számunkra. Azonban a valakihez való tartozás érzése közös boldogságot eredményez. Sokkal kevesebb kapcsolat futna zátonyra, ha jobban odafigyelnénk egymás életére, a közösség az egyénre és az egyén a közösségre.

A település életében én most a Piliscsabáért Egyesület meghívására vettem részt egy szép, hagyományőrző programon a helyi szakközépiskola képviseletében.
A hónap elején ismét sor kerülhetett testvérvárosi kapcsolatunk ápolására az olaszországi Cherascó városával. A kapcsolatfelvétel és a programkialakítás során a Piliscsabáért Egyesület szívvel-lélekkel dolgozott, ők biztosították az útiköltséget, szervezték az élménydús programot stb. Olyan szép példája volt ez az út annak, hogy együtt lenni jó. Manek János polgármester úr úgy fogalmazott: "Jó volt piliscsabainak lenni Cherascóban".

Magam nagy várakozással néztem az utazás elé. Szeretem az otthon melegét, de "nyugtalanít" az idegen világ. Bármilyen szépnek érzem a hazai tájat, szeretnék más földet is látni, vonz az ismeretlen. Most nem a komfort volt a fontos (bár abban sem szenvedtünk hiányt), hanem a cél.
Nem arra készülődtem, hogy nagyokat egyek és igyak, nem vásárolni indultam, hanem élményt gyűjteni. A legfontosabb azonban mégis az volt, hogy megmutassunk valamit Piliscsaba értékeiből.

2006. június 1-jén Olaszországba indult egy gyerek- és felnőttsereg: a HÉKA roma néptánccsoport (Horváth Katalin, Horváth Regina, Czidó Barbara, Csonka Georgina, Csonka Bettina, Berki Szimonetta, Vörös András, Giczei Barbara, Horváth József) és az őket kísérő Balogh Katesz művészeti vezető; az 5 éves fennállásáát ünneplő DÜBÖGŐ táncegyütte (Laurinyecz Fanni, Laurinyecz Hanga, Szíjártó Klára, Takács Lili, Ujházy Anna, Dániel András, Gyarmati Nándor, Kenéz Attila, Mocsáry Vazul), művészeti vezetőjük, László Attila; az 1 éve alakult Ágas-Bogas népzenei együttes Ocskay Rita zenetanár vezetésével (Ujházy Márton, Huszthy Bálint); Ambrus Noémi textilművész; Bíró Sándor népi iparművész; Triznyai József csillármíves. A kapcsolatteremtésben, a tolmácsolásban Bene Fruzsina angol-olasz szakos és Náray Szabó Ágnes kommunikáció-olasz szakos egyetemi hallgatók segítettek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről. Közöttünk volt négy székely testvérünk Kézdiszárazpatakról (Lukács Attila, György János, Csurulya József, Lemhényi László), valamint a helyi általános iskolák tanárai és a Charitas képviselője.

Megérkezésünket követően elfoglaltuk kitűnő szálláshelyünket. A rövid városnézés után a piliscsabai művészek komolyzenei koncertjére igyekeztünk, ami a városházán került megrendezésre (Cherascóban). Zenekedvelő ember vagyok, nem tudok komponálni, hangszeren játszani is alig, "csak" szeretem a zenét. Az itt fellépő művészeket most hallottam először - Puszta Betty művésztanárt (cselló), Lisztes László operaénekest, Daphne Stieda művésztanárt (zongora), ifj. Bazsinka József tuba tanszakos hallgatót a Zeneakadémiáról. Ünneplőbe öltöztettem a szívem. Össze akartam szedni mindazt, ami szétszóródott bennem, a csendre vágytam és vártam a csodát. Átadtam magam a zene élvezetének. Megéreztem a finom érintéseket, a magasságot, a mélységet, az alázatot és a könyörgéseket. Ti "csodateremtő" piliscsabai művészek! A fárasztó hétköznapok világából "olyan birodalomba vittetek bennünket, ahol már nincsenek kicsinyes, kuporgató, csigalassúsággal araszoló földi gondok, csak a Fénynek, a Léleknek, a Magasságnak tűzrózsái". A cherascóiak is együtt tapsoltak velünk az előadók ajándékműsoráért. Köszönet érte.

Másnap ismerkedtünk a középkori kis várossal, majd szakmai találkozókra került sor, ahol megbeszéltük az együttműködés lehetőségeit. A városháza dísztermében Cherasco város vezetői aláírtak egy együttműködési megállapodást a romániai Cséfa település képviselőivel. A ceremónia része volt a faültetés, ahová fúvós zenekar kísért bennünket. Közben Ambrus Noémi bársonyképeiből és textil-applikációiból, Bíró Sándor alkotásaiból és Triznyai József gyönyörű lámpáiból elkészült kiállításban velünk együtt gyönyörködhettek a település lakói. A rengeteg anyag, festék, tárgy, képkeret, minden megszelídült és a szépség szolgálatába szegődött. Azt barátaimtól tudom, hogy az anyag nem magától szelídül meg, hanem a művésztől, aki elkészíti az alkotásokat, aki láthatóvá teszi a láthatatlant.

Este a főtéren hatalmas színpad várta az Ágas-Bogas népzenei együttest,a HÉKA és DÜBÖGŐ néptánccsoportot. "Sokféleképpen lehet beszélgetni. A test beszéde a tánc. Szó minden mozdulat. A táncban némán és sokatmondóan beszél a test. Egész lényed nevet a táncban vagy önmagát felejti el". (Mácz I.1990.)

Hát mi piliscsabaiak így beszéltük el, kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk. A zene "egymásba ölelte" az olaszokat, romákat és magyarokat. A boldogságot mindig holnapra várjuk, holnaputánra... Közben most élünk, most érzünk, most kell a szívnek örülni. Nem felejtettem el Mácz István üzenetét. Úgy kell élnünk, hogy ne gyötörjön a múltunk, ne aggodalmaskodjunk a jövőnkön, éljük meg a most örömeit is, hogy emberi legyen az életünk. Az Ágas-Bogas együttes, a roma és a magyar néptánccsoport méltóan képviselte szűkebb hazánkat, településünket. Mind a Ward Mária, mind a Jókai Mór helyi általános iskolák, valamint a Mezőgazdasági és Erdészeti Szakképző Iskola büszkék lehetnek volt és jelenlegi diákjaikra, mint ahogy mi is azok voltunk.

A torinói kirándulás és a Garda-tó mély és szép emlékeket hagyott bennünk. Leginkább annak örültem, hogy megélhettem az összetartozás élményét, az emberi kapcsolatok szépségét. Láttam, hogyan tanította Pákó 9 évesen a felnőtt néptáncosainkat, és hogy ők mennyire nyitottak voltak a tudására. Örömre leltem
Huszthy Bálint szavaiban: "Nem tudok zene nélkül élni." Beszélgettem - a zene útján "Lélektől lélekig"- egy tehetséges tuba tanszakos hallgatóval, ifj. Bazsinka Józseffel. Az olaszországi út sikeres megszervezéséért útitársaim nevében is köszönetet mondok mindazoknak, akik elindították ezt a testvérvárosi kapcsolatot, külön köszönet Vargha Zsófiának, Groll Évának, Dienes Jenőnek és Dr. Deli Árpádnak. "A magányos ágat könnyű összetörni, de az egymáshoz kötött ágak erősek". (Ezsöl Ellák: Szeretet-hittan 1991)